A Fidelitas is részt vesz a romániai regionalizációs tervek elleni, október 27-re meghirdetett, a budapesti Hősök terén és a román nagykövetség előtt tartandó békés demonstráción - jelentette be Böröcz László, a szervezet ügyvezető alelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

MTI - Elmondta: e napon tiltakozást tartanak a tervek ellen Székelyföldön, amelyen a MINTA (az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete) is részt vesz. Ezzel párhuzamosan a Székelyföldért Társaság felkérésére társszervezőként a Fidelitas is ott lesz a budapesti békés demonstráción.

Böröcz László kitért arra is, hogy a fővárosban szombaton tartott nemzetpolitikai konferenciájukon több mint száz fiatal vesz részt, több mint egy tucat határon túli magyar ifjúsági szervezettől.

Tőke Ervin, a MINTA elnöke azt mondta: meggyőződésük, hogy fiatalok, az ifjúság tevőleges részvétele nélkül nem fog változni a jelenlegi rossz helyzet, ezért mindenkit mozgósítani szeretnének, akihez elérnek. Kiemelte: Székelyföld számára az önkormányzás és az önrendelkezés minden formája létkérdés. A székely autonómia egy belső anyaország lehetne az erdélyi magyar közösségnek - mutatott rá.

Kurucz Dániel, a Fidelitas nemzetpolitikai munkacsoportjának vezetője felidézte a három évvel ezelőtti Riadólánc létrehozását, amelynek lényege: ha az etnikai alapú jogsértés bármilyen formája megvalósul, akkor az ellen békésen demonstrálnak Pozsonytól Sepsiszentgyörgyig.

Magyarország és a magyar nemzet olyan jogtiprásokat kénytelen elszenvedni, amelyek a világ előtt valószínűleg nem ismertek - mondta. Jelezte: október 27-én nem csak Erdélyben és Magyarországon, hanem New York-ban is demonstrációt tartanak a román konzulátus előtt.