Böjte Csaba atya meghívta az intézményeiben valaha megfordult ötezer gyermeket, nevelőiket és támogatóikat Dévára, a Szent Ferenc Alapítvány 20. születésnapjára.
A Kossuth Rádió munkatársa, Benkei Ildikó telefonon beszél- getett Csaba testvérrel, aki először azt mondta el, hogy 20 év alatt közel 5 ezer gyermeket fogadtak be és 78 házuk van Erdély szerte.
Csaba testvér tudatában van annak, hogy nem megy el mind az 5 ezer gyermek, és segítő, akit ő meghívott az ünnepségre, de reméli, hogy sokan összegyűlnek, és hálát adnak a jó Istennek, megköszöni mindenkinek a segítségét, aki őt a munkájában segítette.
Böjte Csaba felidézte a kezdeteket, amikor nekiállt rendbe tenni az első épületet, majd beszélt az elmúlt 20 év tapasztalatairól. A szegény gyermekek, a koldusok nem problémák, hanem az ő Istentől kapott ajándékai, mert ők értelmet tudnak adni az ember életének, ők mentőövek, amelyek segítségével elérhető a mennyország – fogalmazott a ferences szerzetes.
A továbbiakban Csaba testvér büszkén beszélt a sok gyermekről, akik nagyon mélyről jöttek, de felnőttek szépen, sokan közülük egyetemet végeztek, többen a munkatársai és bárhol tudnak viselkedni.
Az autonómia szellemében neveltem a kollégáimat, hogy szeressék a gyermekeket és a környezetüket is, mindenki legyen jóban az ottani polgármesterrel, a helyi vállalkozókkal – magyarázta a megélhetéssel kapcsolatosan Böjte Csaba.
Kossuth Rádió