Lehetséges, hogy Ingrid Betancourt volt kolumbiai elnökjelölt, akit a FARC gerillaszervezet hat éven át fogva tartott, újra politikai szerepet vállal - írja a kolumbiai El Tiempo. A jelenleg Nagy-Britanniában élő ex-politikus kolumbiai rádióknak nyilatkozott a kormány és a FARC közötti békefolyamatról, illetve a visszatérés lehetőségéről.

A La FM kolumbiai rádiónak adott interjújában Ingrid Betancourt azt nyilatkozta, hogy „fontolgatja” a lehetőséget. Elmondta, hogy néhány barátja szeretné, ha visszatérne. Már több ajánlatot kapott különböző politikai csoportoktól, de konkrét pártokat nem említett. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez egy személyes és komoly döntés. Betancourt nem tudja, hogy elindul-e a jövő évi választásokon. Jelenleg a béke foglalkoztatja, véleménye szerint most először van itt a lehetőség az évtizedek óta tartó konfliktus tárgyalásos úton való megoldására Kolumbiában. Segíteni akarja a békét, mérlegelnie kell, hogy a politikai szerepvállalás hozzájárulna-e ehhez.

A békefolyamattal kapcsolatban elmondta, hogy szeretné, ha a mostani generáció nem szalasztaná el a jelenlegi történelmi pillanatot a megegyezésre. Olyan pillanat előtt áll Kolumbia, melyben megváltoztathatja a történelmét, és az erőszak után egy jobb jövő következhet. A Caracol rádiónak adott interjúban kijelentette, hogy segíteni akar az egység megteremtésében. Szerinte vannak még olyanok, akiknek az az érdekük, hogy továbbra is folytatódjon a fegyveres konfliktus.

A gerillák felelősségre vonásával kapcsolatban azt mondta, hogy szükség van engedményekre a megegyezéshez, de nem adható abszolút büntetlenség a konfliktus során elkövetett jogsértésekért. Betancourt úgy gondolja, hogy még mindig kedvezőbb az a lehetőség, hogy korábbi FARC-tagok megjelenjenek a politikában, minthogy folytatódjon az erőszak az országban. A Santos elnök újraválasztását érintő kérdésekre azt válaszolta, hogy szeretné, ha az államfőnek ismét sikerülne győzni. Méltatta Santost a békefolyamatban elért eredményekért.

Ingrid Betancourt politikus családból származik: édesapja oktatási miniszter volt. Ingrid képviselő volt a kolumbiai parlament alsóházában, később szenátor lett. 2002-ben elindult az elnöki posztért a Partido Verde színeiben. A kampány során ejtette túszul a FARC, a fogságból 6 év után szabadult 2008-ban.