A Pentagon főfelügyelője azt állítja, hogy a repülőgépgyártó folyamatosan használt alkatrészt adott el újként az amerikai hadseregnek.
ma.hu - 2008 óta a chicagói gyártó, a hadsereg második legnagyobb beszállítója négy, egymással nem összefüggő esetben, összesen 16,6 milliárd dollárral számlázta túl az alkatrészeket.
A hírek szerint egyrészt jelentősen túlbecsülte a szükséges alkatrészek mennyiségét, másrészt használt alkatrészeket adott el újként a CH- 47F Chinook helikopterekhez.
Bridget Serchak, a Pentagon szóvivője elmondta: felújított alkatrészeket építettek be az újak helyett, ráadásul a hadsereg olyan elemekért is fizetett, amelyek sosem kerültek felhasználásra, mert nem is volt rájuk szükség.
Persze a Boeing azt mondja, hogy szerintük minden rendben van, szerződés szerint teljesítettek, és hajlandóak együttműködni az ügy felderítésében.
Mindazonáltal, az eset arra világít rá, hogy a védelmi szervek nem kellően ellenőrzik a teljesítéseket, ami egyet jelent a menedzsment hiányával vagy hozzá nem értésével.
Henry Kleinknecht, a Pentagon korábbi beszerzési igazgatója szerint sajnos a hadsereg nem rendelkezik olyan mély technikai és pénzügyi elemzői ismeretekkel, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy ilyen szinten tudják elemezni az ár/érték arányt a beszerzések során.
Tom Carper szenátor mindenestre ígéretet tett arra, hogy még az idén megvizsgálják az ügyet és megtalálják annak a módját, miként lehetne megszüntetni a pazarló kiadásokat.