MTI - Általában azért adnak Nobel-díjat, ha egy elméleti modell kísérleti alapokon bebizonyosodik - mondta az Európai Nukleáris Kutató Szervezet, a CERN nagy hadronütköztetőjében működő ALICE-kísérlet magyar csoportjának vezetője. Mindazonáltal volt már arra példa, hogy olyanok részesültek a legrangosabb tudományos elismerésben, akik tisztán a fizikai elméletek terén alkottak nagyot. Barnaföldi Gergely Gábor a holland Gerard 'tHooft és Martinus J.G. Veltman nevét említette példaként 1999-ből.
Az esetek többségében az a nehéz feladat és az igényel nagy erőfeszítést - eurómilliókban, netán milliárdokban mérhető befektetést -, hogy egy-egy elmélet igazolására megépítsenek egy gigantikus szerkezetet, mint a nagy hadronütköztető a CERN-ben - mutatott rá.
Peter Higgs és Francois Englert Nobel-díjával kapcsolatban megjegyezte, az elméleti fizikusok közösségének is fontos az, hogy lássák, elismerik a munkájukat. "Fantasztikus látni, hogy egy jó elméleti cikk akár több ezer embert is meg tud mozgatni, ahogy az a CERN-ben is történik."
A Higgs-mechanizmusként ismert elméletet nem volt egyszerű kidolgozni - fogalmazott. "Ma már egyszerű elmagyarázni, de akkoriban kitalálni és keresztülvinni nem volt könnyű feladat. Mindenképp becsülendő, amit véghezvittek."
A két idős fizikus - Higgs 84, Englert 80 éves - megérdemeli a díjat, egy szép elméletért és egy élet kemény munkájáért is kapják - vélekedett Barnaföldi Gergely Gábor. "Nehéz elméleti fizikát csinálni és kidolgozni, majd megértetni emberekkel, hogy bár teljesen újszerű elképzelésről van szó, mégis működik, működni fog. Egy-egy új elmélet születésekor nehéz elhinni, hogy majd meg tudjuk győzni a kollégákat: építeni kell egy új részecskegyorsítót, hogy megkeressük az új részecskét" - mondta.
A két kutató munkáját röviden összefoglalva elmondta: magát a mechanizmust a belga Francois Englert és 2011-ben elhunyt kollegája, honfitársa, Robert Brout "találta ki" és írta le. Az nem volt benne az elméletükben, hogy egy új típusú részecskének kell generálnia a mechanizmust, ezt Peter Higgs tette hozzá a konstrukcióhoz. Barnaföldi Gergely Gábor hangsúlyozta, a kutatók együttesen alkottak nagyot, nem szabad szétválasztani őket, tudománytörténeti szempontból nehéz is lenne. "Egyszerre találták ki és fogalmazták meg ugyanazt a dolgot."
Az elméleti fizikus felhívta a figyelmet arra, hogy a CERN legutóbb több mint húsz éve ünnepelhetett olyan Nobel-díjat, amelyben közvetlenül érintett volt. Az isteni részecskeként is emlegetett Higgs-bozonnal kapcsolatos eredményeivel a Genf mellett működő nemzetközi szervezet már két éve lázban tartja a közvéleményt, a befektetett munka most megtérülni látszik azzal, hogy igazolttá vált az elméleti jóslat, mindezt pedig a Nobel-bizottság is elismeri. Manapság általában húsz év alatt lehet felépíteni és bizonyítani egy fizikai elméletet, és általában "húsz évig él egy gyorsító" is - tette hozzá az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója.
0 Megjegyzések