A szavazóhelyiségben szülte meg gyermekét egy nepáli nő, aki 20 évesen most először járulhatott az urnákhoz.
MTI - Parbati Bhandarinál egy órával a szavazóhelyiségbe érkezése után jelentkeztek az erős fájások a keddi parlamenti választások alatt.
A fiatal nőnek elvileg még hat napja lett volna a szülésig, amely minden bizonnyal azért is indult meg korábban, mert a kismamának fél órát kellett gyalogolnia a választásra kijelölt helyig.
A nő szerencséjére azonban az épületben volt egy orvosi rendelő, ahol végül egészséges fiúgyermeket hozott a világra. Később még a szavazatát is leadta. Parbati Bhandari elmondta: nagyon örül, hogy azon a napon lett anya, amikor megválasztották az alkotmányozó nemzetgyűlést.
Fia a Nirvácsan nevet kapta, ami nepáli nyelven választást jelent. Az újdonsült anyuka megjegyezte, csak az jelentene számára nagyobb örömet annál, hogy részese volt ennek a történelmi napnak, ha elkészülne az új alkotmány.
A kedden megválasztott hatszáz képviselő feladata lesz megírni a világ egyik legszegényebb országának új alaptörvényét, hogy ezzel véget vessen a sok éve tartó politikai instabilitásnak.