A kormányzati reform keretein belül egységesíteni készülnek a hivatalnokok juttatását Kínában, ahol kedden újabb körben csökkentették a központi hatásköröket is.

A Kínai Kommunista Párt fegyelmi vizsgálati bizottsága szerdán közleményben tudatta: egységesíteni kívánja a kormányzati hivatalnokok juttatásait. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a különböző szintű állami dolgozók számára szolgálati lakásukat, irodájukat, hivatali autójukat, alkalmazottaikat, sőt, még testőreiket illetően is normákat szabnak.

Így például a jövőben csak bizonyos hivatali szintek felett engedélyezik a szolgálati járművek fenntartását, nem jár majd mindenkinek személyi asszisztens és teljes körű védelem sem - áll a dokumentumban. A rendelkezések célja az, hogy a hivatalnokok ellátása az általuk végzett munkakör szintjének megfelelő legyen - szögezte le a bizottság.

A március elején beiktatott új kínai vezetés által elkezdett kormányzati reform egy másik területét érintik azok a keddi rendelkezések, amelyek a központi kormány hatáskörét csökkentik. Az államtanács tájékoztatása szerint 82, mindenekelőtt a gazdaságot érintő területen helyezték át a döntési jogköröket alacsonyabb szintekre, gyengítve az állam beleszólását a szabadpiaci folyamatokba.

A dokumentum értelmében csökkent például a sokszor "behemótként" jellemzett központi gazdaságtervező szerv, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság jogköre. A kormány március óta három körben csökkentette az állami beavatkozás mértékét, több mint 300 hatáskört alacsonyabb szintekre helyezve át.

A reform egyik leghangosabb támogatója, Li Ko-csiang miniszterelnök szerint a lépések a piacorientáltság felé való elmozdulást szolgálják, a helyi kormányzatoknak nagyobb önállóságot garantálnak, és a kormányzati hatáskörök újradefiniálását segítik.

Forrás: mti.hu

Nézd meg ezeket is