Előzetes, két évre szóló megállapodást kötöttek az amerikai költségvetésről a demokraták és a republikánusok – nyilatkozta kedden este a két párti egyeztetéseket vezető Paul Ryan republikánus képviselő és Patty Murray, a szenátus költségvetési bizottságának demokrata elnöke. Barack Obama a kompromisszum elfogadására biztatta a kongresszust.

A Ryan-Murray-nek nevezett megállapodás elejét veszi annak, hogy januárban ismét előálljon a kormány lebénulásának a veszélye. Mi több, az első derűlátó elemzések szerint az alku akár a két pári együttműködés korszakának nyitánya is lehet. Barack Obama szerint az alku kiegyensúlyozott, mert egyszerre csökkenti a deficitet és növeli az állam bevételeit.

A megállapodás lényege: a következő két évben 63 milliárd dollárral csökkentik az automatikus költségvetési megszorítások tételeit, de egyúttal 22,5 milliárd dollárral csökkentik az államháztartási hiányt is. Az automatikus kiadáscsökkentések kétharmada ugyanakkor változatlan marad 2014-ben és 2015-ben. Az alku értelmében ugyanakkor nem emelik az adókat, és nem csukják be az adórendszer ‘kiskapuit’ sem, továbbá az automatikus kényszermegszorításoknál kisebb mértében csökkentik a védelmi kiadásokat. Kis üröm az örömben, hogy a megállapodás miatt megemelik a szövetségi alkalmazottak nyugdíjjárulékát. Viszont, nem csorbul az időskori és a rokkantsági ellátás, és az automatikus lefaragásoknál kisebb mértékben fogják csökkenteni egyes szociális programok és egészségügyi intézmények finanszírozását. A képviselőház várhatóan még a héten szavaz majd a kompromisszumról, mielőtt megkezdené karácsonyi szabadságát. A kongresszusnak január 15-ig el kell fogadnia a költségvetést.