Tőkés László újrapozícionálhatja magát az erdélyi magyar közösségen belül a romániai állami kitüntetése visszavonásáról való vitával - állapította meg vasárnap közölt elemzésében a Mensura Transylvanica nevű politikai elemzőcsoport.

Az elemzés szerint Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna a kitüntetése körüli vitát azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, de az efféle visszafogott stílus nem jellemző az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökére.

Az elemzőcsoport megállapítása szerint csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket Tőkés Lászlónak az a megfontolása, hogy a kesztyű felvételével világosabbá teszi a romániai rendszer természetét, hiszen nemzetközi szinten alig kapott nyilvánosságot a kitüntetés ügye. Az elemzőcsoport szerint azonban nem elhanyagolható eredmény az erdélyi magyarságon belüli újrapozícionálás lehetősége az európai parlamenti választásokon való esetleges indulás szempontjából.

"Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, és továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait" - érvelt a Mensura Transylvanica.

Az elemzőcsoport úgy vélte, a kitüntetés visszavonásának javaslatával a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) Traian Basescu államelnöknek állított csapdát. Az államfő "vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a +magyar nacionalistákkal való összejátszás+ vádjának". A becsületbíróság javaslatának visszautasításával Basescu azt bizonyíthatná nyugati partnerei előtt, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.