Kormányellenes tüntetők szerdán Ungváron békésen elfoglalták Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatalának épületét.
Az egyetemi diákság által kedden meghirdetett tüntetésre mintegy ezren gyűltek össze Ungvár központjában, ahol a tiltakozók megemlékeztek a keddi kijevi összecsapások áldozatairól, és koszorúkat helyeztek el a szónoki emelvény előtt az elhunytak emlékére.
Ezt követően a főként fiatalokból álló tömeg a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal épületéhez vonult. A tüntetők betörték a hivatal bejárati ajtaját, ablakait, és lényegében ellenállás nélkül bementek az épületbe.
Egy ember megsérült a szétrepülő üvegcserepektől, őt a mentők kórházba szállították. A hivatalt őrző rendőrök békésen elvonultak, az intézmény dolgozóit hazaengedték. Az épületfoglalók Olekszandr Ledida kormányzó dolgozószobájából eltávolították Viktor Janukovics ukrán elnök portréját.
Forrás: MTI

0 Megjegyzések