Ungvár – A Beregszászi Református Egyházközség presbitériuma felkérte Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt, hogy az ukrajnai válsághelyzetre való tekintettel szerdától meghatározatlan időre függessze fel az egyháztól bérelt helyiségben található ügyfélfogadó irodájának működését - közölték beregszászi hírportálok szerdán.
A karpatalja.ma és a karpatinfo.net portálokon megjelent közlemény szerint a presbitérium azzal indokolta kérését, hogy az iroda működése kapcsán a médiában politikai csatározások kezdődtek, és ezek nyomán az utóbbi időben számos uszító írás jelent meg. Ezeknek az esetleges következményeivel számolva a Beregszászi Református Egyházközség presbitérium mint ingatlanhelyiség-bérbeadó felkéri Kovács Béla független Európai Parlamenti képviselőt, hogy jótékonysági alapítványa irodájának munkáját 2014. március 19-től határozatlan ideig függessze fel.

A Kárpátalján befolyásos Egységes Centrum párt beregszászi önkormányzati képviselői hétfőn beadvánnyal fordultak az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU) és az Európai Parlament vezetéséhez, valamint Magyarország Külügyminisztériumához, hogy vizsgálják meg, törvényes alapon működik-e Kovács Béla európai parlamenti képviselő ügyfélfogadó irodája Beregszász központjában.

A kárpátaljai ukrán médiában vasárnap nagy visszhangot kapott, hogy Kovács Béla jobbikos EP-képviselő szombaton Szimferopolban úgy nyilatkozott a sajtónak, a Krím státusáról rendezett népszavazás megfelel a nemzetközi előírásoknak.

http://karpatalja.ma/karpatalja/nezopont/25809-a-beregszaszi-reformatus-egyhazkozseg-presbiteriumanak-kozlemenye