A háromszéki RMDSZ nem kért magyar prefektust vagy alprefektust, viszont kérik Dumitru Marinescu kormánybiztos leváltását, jelentette ki Antal Árpád. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármestere és a szövetség helyi elnöke sajtótájékoztatón rámutatott: a politikai egyezségek alapján a három székely megyéből – Hargita, Kovászna és Maros megyék – egybe neveznek ki magyar prefektust. A háromszékiek és Hargita megyeiek a szolidaritás jegyében Maros megye javára lemondtak a prefektusi tisztségről, hiszen ott az RMDSZ-nek nincsenek önkormányzati tisztségei, és nem is volt ott még magyar kormánybiztos.
Antal Árpád rámutatott, hogy alprefektusi tisztséget ígértek Háromszéknek, de ugyancsak a szolidaritás jegyében lemondtak erről is, mert úgy gondolják többet ér egy alprefektus például Kolozs, Temes megyéknek, mert sokkal fontosabb, hogy legyen alprefektus ott ahol szórványban élnek a magyarok.
Dumitru Marinescu helyett egy jóindulatú román prefektust szeretnének
Antal Árpád ugyanakkor leszögezte: a háromszéki RMDSZ kéri Dumitru Marinescu kormánybiztos leváltását, mivel úgy ítélik meg, visszaélt tisztségével, és rosszindulatúan viszonyult például a települések zászlójának ügyéhez. A sepsiszentgyörgyi polgármester kifogásolja, hogy a háromszéki prefektus 20 település ellen indított zászlópert, miközben például a szomszédos Brassó megyében, egyetlen ilyen per se indult, holott az ottani települések is fogadtak el település zászlókat.
A következő Kovászna megyei prefektust a Szociáldemokrata Párt kell kinevezze, mondta Antal Árpád, aki szerint mindössze az a kérésük, hogy olyan személy töltse be ezt a tisztséget, aki korábban nem sértette meg a magyar közösséget és nem viszonyul rosszindulatúan a magyar közösség ügyeihez.
A sepsiszentgyörgyi elöljáró kifejtette: nem a prefektus személyéről várja el, hogy megoldja a problémákat, hanem a jogszabályoktól várja el ezt. „Láthattuk azt, hogy tehettünk oda bárkit prefektusnak, amíg a jogszabályok rosszak, és a rendszer olyan amilyen, nekünk úgy is problémáink vannak”.
Antal Árpád szerint e tekintetben a jogszabályok módosítása a legfontosabb. Idén két választási is lesz, ezért nem az a legfontosabb, hogy a román politikai oldalról ki mit kommunikál, hanem az, hogy a következő időszakban mi jelenik meg a Hivatalos Közlönyben.
Nem érzi veszélyben tisztségét Kovászna megye prefektusa
Dumitru Marinescu ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az RMDSZ kormányra lépésének apropóján szerdán a leváltását követelte. Dumitru Marinescu a maszol.ro portálnak kifejtette: „egy prefektus leváltása nem történik egyik napról a másikra, különösebb indok nélkül, csak azért, mert egyesek így akarják”, és hangsúlyozta, hogy prefektusi mandátuma alatt egyetlen szempontot vett figyelembe: a törvények betartását.
„Nem volt bennem semmi rosszindulat, ellenkezőleg: teljes nyitottságot mutattam a magyar lakosság iránt, nagyon sok magyar barátom van” – mondta a háromszéki prefektus. Hozzátette: a magyar közösségi szimbólumok ügyében indított perek nagy részét elődjétől „örökölte”.
A háromszéki kormánybiztos nem tagadta, hogy maga is indított pereket önkormányzatok ellen a székely zászló kitűzése miatt, ám szerinte a lakosság panasza nyomán járt el. „Nem tehetem meg, hogy nem veszem figyelembe a prefektúrára érkező beadványokat. Még magyar emberektől is kaptunk panaszokat a törvénysértésekre” – jelentette ki Dumitru Marinescu, aki szerint ezekben az ügyekben az igazságszolgáltatás dönt.
Kovács Zsolt
slagerradio.ro