A klímapolitikáról tanácskozott Áder János köztársasági elnök Pásztor Jánossal, az ENSZ klímaváltozási ügyekkel foglalkozó főtitkár-helyettesével szerda délelőtt a Sándor-palotában.


A találkozó után Pásztor János az MTI-nek elmondta: elsősorban a klímaváltozásról és energetikai kérdésekről egyeztetettek az államfővel. 

Magyarországnak kidolgozott célokat kell teljesítenie a klímapolitikában, és "ha minden jó megy, meg is fogja tenni" - fogalmazott.

Közölte: minden országnak csökkentenie kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, a legkisebb országnak éppúgy megvan a teendője, mint a legnagyobbnak. Ugyanakkor a legfontosabb, hogy a nagy országokban - elsősorban Kínában és az Egyesült Államokban - történjen előrelépés - mondta.

Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője - aki szintén jelen volt  a találkozón - hangsúlyozta: Áder János kiemelt kérdésként kezeli az éghajlatváltozást, a klímapolitikát. Az államfő álláspontja szerint anélkül, hogy minden országban - így Magyarországon is - paradigmaváltás lenne, nem lesz hatékony klíma-megállapodás és klímavédelem a világon - magyarázta.

Arra is kitért, hogy Áder János meglátása szerint mindennek meg kell találni a gazdasági racionalitását is, vagyis miközben zajlanak a klímatárgyalások, fontos, hogy a gazdasági élet szereplői is értsék, hogy "ez nem fenyegetés, hanem lehetőség". Az is lényeges, hogy a tudomány segítsen a szükséges technológiai fejlődésben, és hogy az emberek átérezzék: mindenki közös felelőssége ez az ügy - mondta.

Kőrösi Csaba felidézte: ezekről a kérdésekről a köztársasági elnök korábban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral többször is egyeztetett, és e megbeszélések folytatásaként értelmezhető a mostani tanácskozás. Fontos téma volt az is, hogy Magyarország, a KEH és az ENSZ-főtitkár hivatala miként tud együttműködni, hogy egy olyan klímamegállapodás jöjjön létre, amellyel valóban sikerül megfékezni az éghajlatváltozást.

Decemberben Párizs ad otthont a 21. ENSZ-klímakonferenciának (COP21), amely kiemelt kérdésként kezeli az éghajlatváltozást. A 196 országot érintő klímacsúcs célja, hogy a civil társadalom és a vállalatok bevonásával lehetséges megoldásokat találjon az éghajlatváltozás problémájára.

Forrás: MTI