A nemzetközi sajtó is felfigyelt a veszprémi időközi választás eredményére. Kész Zoltán váratlan győzelme után több külföldi hírportál is Orbán Viktor és a Fidesz népszerűségvesztésére figyelmeztetett. 


„Orbán Viktornak ez egy jel, hogy az országban a tiltakozás hangulata uralkodik” – idézte a Deutsche Welle angol nyelvű kiadása Juhász Attila politológust. A hírportál emlékeztetett arra, hogy a Fidesz sokat vesztett a népszerűségéből tavaly év vége és az internetadó bevezetésének ötlete óta.

Hosszú elemzést írt a veszprémi választásról és következményeiről az AFP. A francia hírügynökség „különutas kormányfőnek” nevezte Orbán Viktor, akinek népszerűsége tovább zuhanhat a vereség után.

A hírügynökség idézi Tóth Csabát, a Republikon Intézet egyik alapítóját, aki szerint a veszprémi időközi választás eredményének szimbolikus jelentősége van.  

Megkongatták a vészharangot

Az AFP szerint a kétharmados többség lehetővé tette a kormánynak, hogy lényeges alkotmányos és intézményi változtatásokat hajtson végre, ezekkel viszont kritikusai szerint megsértette a sajtószabadságot, és korlátozta a bíróságokat is.

„Ezek a lépések megkongatták a vészharangot a demokrácia helyzetéről az EU-tagországban. Orbánról ráadásul – aki néhány nappal ezelőtt látta vendégül Vlagyimir Putyin orosz elnököt – egyre többen gondolják azt, hogy túlságosan is a Kremlhez dörgölőzik” – írták.


A brüsszeli kritikákra emlékeztetett a Bloomberg beszámolója is. A hírügynökség ezenkívül azt is megjegyezte, hogy hiába vesztette el a kétharmados többséget a Fidesz–KDNP-kormány, a magyar miniszterelnök nemrég megerősítette, hogy a következő három évben már nem akar kétharmados többséget igénylő törvényeket elfogadtatni a Parlamentben.

Kiemelten foglalkozik a magyarországi eseményekkel a BBC is. Honlapjukon ők is ismertetik a veszprémi eredményeket, valamint felidézik az internetadó elleni tiltakozásokat és az Orbán-kormány elleni korrupciós vádakat is.

A BBC szerint a magyar kormány népszerűtlenségéhez hozzájárult a vasárnapi boltbezárásról elfogadott törvény és az autópályadíjak emelése is. 

Forrás: MTI