Dnyepropetrovszkban nyit újabb ukrajnai koordinációs irodát az Ökumenikus Segélyszervezet.


Mint az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményben írják, a Dnyeper partján fekvő kelet-ukrajnai nagyvárosba a háborús konfliktus kitörése óta csaknem 70 ezren érkeztek, így egyike a legtöbb belső menekültet befogadó településeknek.

Mivel mind az ENSZ menekültügyi kirendeltsége, mind számos ukrán és nemzetközi szervezet Dnyepropetrovszkból irányítja humanitárius munkáját, a folyamatos helyszíni jelenlét stratégiai fontosságú az Ökumenikus Segélyszervezet programjának koordinációja szempontjából is - hangsúlyozzák. Az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnában eddig Kijevben és Beregszászon működtetett saját irodát.

A kelet-ukrajnai segélyprogram koordinálása mellett, a Dnyepropetrovszkba delegált munkatársak feladata, hogy előkészítsenek egy újabb nagyszabású élelmezési programot. A közlemény szerint a élelmiszersegélyezés egyre sürgetőbbé válik, mivel az elhúzódó fegyveres konfliktus, illetve a mélyülő gazdasági válság miatt rohamosan fogynak a lakosság tartalékai.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a genfi székhelyű nemzetközi szövetség, az ACT Alliance felkérésére és támogatásával indította el januárban humanitárius programját, amelynek keretében alapvető élelmiszerrel, higiéniás csomagokkal és téli takarókkal segíti a harcok elől elmenekült ukrajnai családokat.

A segélyprogram Ukrajna hét régiójában 1350 családnak, összesen mintegy 7 ezer rászorulónak ad támogatást május 31-ig. A kezdeményezés keretében a kelet-ukrajnai Harkovba, Herszonba, Zaporizzsjába és Kijevbe már megérkeztek az első segélycsomagok, az Ivano Frankivszkba, Lembergbe, illetve Kárpátaljára tervezett szállítmányok a következő hetekben érnek célba.

Az akciót a szervezet honlapján (segelyszervezet.hu) keresztül, illetve a 1353-as adományvonal hívásával lehet támogatni.

Forrás: MTI