Áder János államfő péntektől kétnapos látogatást tesz a lengyelországi Katowicében a lengyel-magyar barátság napja alkalmából - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-vel.


A közlemény szerint a köztársasági elnök Bronislaw Komorowski lengyel államfő meghívására látogat Katowicébe.

Az Országgyűlés 2007-ben hozott határozatot - a lengyel parlamenthez hasonlóan - arról, hogy minden évben március 23-án megünneplik a magyar-lengyel barátság napját annak emlékére, hogy 2006-ban Sólyom László köztársasági elnök és Lech Kaczynski lengyel államfő Győrött felavatta az első köztéri magyar-lengyel barátság emlékművet, és akkor tartották a magyarországi és lengyelországi testvérvárosok, települések találkozóját is.

Ezt a napot 2007 óta évente felváltva ünneplik a két országban az államfők, valamint a testvérvárosok és a baráti társaságok képviselőinek jelenlétében. Első alkalommal, 2007-ben a lengyel kárpátaljai vajdaságban fekvő Przemysl, a rákövetkező évben Debrecen, 2009-ben a dél-lengyelországi Krosno, 2010-ben Óbuda-Békásmegyer, 2011-ben a nagy-lengyelországi (Wielkopolska) vajdaság székvárosa, Poznan, 2012-ben Ópusztaszer, 2013-ban Tarnów, 2014-ben pedig Eger volt a barátsági nap házigazdája.

Forrás: MTI