Soros György kész befektetni 1 milliárd dollárt Ukrajnában, ha a nyugati országok is segítenek ebben magánberuházásokkal – írja a NOL.
Soros már korábban is sürgette a Nyugatot, hogy fokozzák az Ukrajnának nyújtandó támogatásokat – írja a Reuters. „A Nyugat segíthet megnövelni Ukrajna vonzerejét a befektetők számára. A politikai kockázat biztosítására szükség van” – mondta az amerikai milliárdos a Der Standard hétfőn megjelent interjújában.
Soros megjegyezte, konkrét befektetési ötletei vannak a mezőgazdaságban és az infrastruktúra fejlesztésében. Ezeket az ágazatokat egy milliárd dollárral támogatná. A milliárdos szerint a befektetés profitot termelne, ami alapítványának is hasznos lenne. Soros ugyanakkor hozzátette, a magántőke szerepvállalásához erős politikai vezetésre van szükség.
Forrás: nol.hu