Óvatosságra intették a muszlim vallású, ujgur nemzetiségű kínai hallgatókat a dél-kínai Kanton város tanárképző egyetemén, mert a közelmúltban vélhetően többüket beszervezte egy "vallási szélsőségesként" jellemzett férfi, majd nyomuk veszett - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című lap pénteki számában.
Az illető, aki tavaly jelent meg az egyetem campusán, amerikainak mondta magát, és azt állította, hogy társadalomkutatással foglalkozik. Az SCMP forrásai megerősítették, hogy több ujgur diáknak pénzt adott, és rávette őket, hogy távozzanak Malajziába, ahonnan ismeretlen célországba, a feltételezések szerint Törökországba, illetve Szíriába utaztatták tovább őket.
A toborzó férfiról azt gyanítják, hogy az Iszlám Állam kötelékébe szervezte a fiatalokat, akiknek eltűnését az egyetem hiányzásként kezelte, majd kiderült, hogy a családjuk, barátaik sem tudtak róluk. Az eseteket titokban tartották, ám egy alkalommal lebukott egy fiatalember, aki társaival szintén csatlakozni kívánt az idegenhez, de a tervük meghiúsult.
Utóbb kiderült, hogy a szóban forgó "terepmunkán lévő amerikai szociológusnak" nem volt engedélye, s kilétét nem sikerült kideríteni. Azt sem tudják, mennyi ideig tevékenykedett a campuson, s miként játszotta ki a szigorú személyazonosításra vonatkozó előírásokat. A férfi kérdőívek kitöltését is kérte a hallgatóktól, és 50 jüant (2200 forint) fizetett nekik.
Jang Su, a Kanszu tartományi Lancsou Egyetem Közép-Ázsiával foglalkozó professzora a lapnak úgy nyilatkozott, hogy nem elszigetelt jelenségről van szó, az elmúlt két évben Kanton mellett Peking és Hszian egyetemein is feltűntek hasonló toborzók, mintegy hálózatot képezve.
A kantoni egyetem, ahol körülbelül száz ujgur diák tanul, nem kívánta kommentálni az SCMP értesüléseit. Az ujgur hallgatók ugyanakkor szigorú szóbeli figyelmeztetést kaptak, hogy tartsanak távolságot az idegenektől és a campuson kívülről érkezettektől.
Ez év elején - szintén a South China Morning Postban megjelent hírek szerint - a közel-keleti hadszíntérre igyekvő kínai állampolgárok előnyben részesített tranzitállomásává vált Malajzia, s hírek szerint már több száz ujgur nemzetiségű átutazó fordult meg Kuala Lumpurban. Az újság a malajziai belügyminiszter nyilatkozatára hivatkozva azt írta, többnyire Törökországba utaznak tovább, s onnan indulnak az Iszlám Állam (IÁ) fennhatósága alá tartozó szíriai és iraki területekre.
Biztonsági szakértők úgy vélik, Peking attól tart, hogy a szeparatista szervezetek befolyása alá került, tapasztalatokat szerzett harcosok idővel visszatérnek, és támadásokat követnek el az amúgy is nyugtalan hszincsiangi régióban vagy az ország más területein.
Forrás: MTI