A bőregereknek a "denevér-KRESZ" segít elkerülni a társaikkal való összeütközést portyázás közben - derítették ki a Bristoli Egyetem kutatói, akiknek tanulmánya a PLOS Computational Biology című tudományos folyóiratban látott napvilágot.


Marc Holderied, a Bristoli Egyetem biológiai intézetének docense rovarokra vadászó vízidenevér-párokat (Myotis daubentonii) figyelt meg a Somerset grófságbeli Barrow Gurney falu közelében, hogy kiderítse, miként kerülik el a nagy sebességgel repülő, kergetőző, tandemben forduló emlősök a "közlekedési karambolt" - olvasható a PhysOrg hírportálon és a National Geographic hírei között.

A denevérek echolokáció segítségével tájékozódnak: különböző frekvenciájú ultrahangokat bocsátanak ki, majd érzékelik, hogy azok miként verődnek vissza a környező tárgyakról, rovarokról, állatokról. 

A biológusnak pontosan sikerült regisztrálnia a denevérek "hívásait", ennek alapján kiszámította, hogy mely egyed mely "üzeneteket" vette, majd a Bristoli Egyetem két másik kutatója, Luca Giuggioli és Thomas McKetterick segítségével modellezte a bőregerek viselkedését. 

Az eredmények arra világítottak rá, hogy a denevérek saját "közlekedési szabályaikat" követik: a parányi Myotis daubentonii egyedei az echolokációt arra használják, hogy mindig denevértársuk nyomában maradjanak, ugyanakkor elkerüljék vele az ütközést. Amennyiben egy bőregér vezetőt választott magának, utánozni kezdi annak manővereit, s mivel szemvillanásnyi, mindössze 500 milliszekundumos (ezredmásodpercnyi) a reakcióideje, a denevérpáros mozgása gyakorlatilag teljesen szinkronban van.

Egyetlen repülés alatt is sokszor megcserélődhet a vezér és "alárendeltjének" szerepe, mivel pedig az echolokáció körkörös információt biztosít, az irányító akár a "beosztott" mögött is repülhet.

A kutatók, bár tökéletesen feltérképezték a Myotis daubentonii denevérek közlekedési manővereit, beismerik, hogy fogalmuk sincs, mire is szolgálnak a bőregerek sajátságos "KRESZ-szabályai". Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a páros második tagja begyűjti azokat a rovarokat, amelyeket nem sikerült a vezérnek. Előfordulhat, hogy a tandemrepülésnek köszönhetően nagyobb területet tudnak végigportyázni, mint ha külön-külön vadásznának. A tanulmány szerzői azt sem zárják ki, hogy gyakorlórepüléseknek voltak a tanúi, amikor az anyaállatok kicsinyüket tréningezték.
http://phys.org/news/2015-03-traffic-trawling-food.html 
http://news.nationalgeographic.com/2015/03/150326-bats-animals-science-echolocation-traffic-navigation/

Forrás: MTI