Ismét kísérletet tesz a Fico-kabinet egyik tárcavezetőjének elmozdítására a pozsonyi parlament néhány ellenzéki pártja, amelyek vezető politikusai szerdán sajtótájékoztatón jelentették be, hogy sikerült összegyűjteniük a törvényhozás rendkívüli - Viliam Cislák egészségügyi miniszter leváltását célzó - ülésének összehívásához szükséges aláírásokat.


Viliam Cislák leváltását a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártja, a populista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom, valamint a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) listáján mandátumot szerzett, majd belőle kilépett és Nova néven új politikai pártot alapított Daniel Lipsic kezdeményezte, néhány további ellenzéki képviselő támogatásával.

A miniszter elmozdítását szorgalmazók azzal indokolják kezdeményezésüket, hogy véleményük szerint, a posztjára csak öt hónapja kinevezett Viliam Cislák fedezni próbálta a szaktárca korábbi állítólagos botrányait, és nem tett semmit annak érdekében, hogy javítson a "szlovák egészségügyben uralkodó korrupt állapotokon."

Az egészségügyi tárca előző vezetője, Zuzana Zvolenská tavaly októberben önként távozott posztjáról, azután, hogy a szlovákiai média és az ellenzéki pártok képviselői összefüggésbe hozták egy általuk gyanúsnak minősített - egy nagy értékű orvosi műszer megvásárlását célzó - beszerzéssel. Zvolenská távozásával összefüggésben az ellenzék közvetlenül egymás után két rendkívüli parlamenti ülést kényszerített ki a pozsonyi törvényhozásban. Ezeken Robert Fico miniszterelnök lemondását, később pedig Pavol Paska házelnök menesztését indítványozták. Bár a kezdeményezés mindkét esetben sikertelen volt, Pavol Paska később mégis távozott posztjáról.

A jelenlegi egészségügyi minisztert, Viliam Cislákot meneszteni akaróknak 33 képviselői aláírást sikerült szerezniük indítványuk támogatásához. Bejelentésük szerint ennek alapján még a szerdai nap folyamán indítványozni fogják a parlament elnökének, hogy hívja össze a törvényhozás rendkívüli ülését, amelynek egyetlen napirendi pontja a tárcavezető leváltása lesz. A vonatkozó szabályozás szerint a házelnöknek hét napon belül össze kell hívnia a rendkívüli ülést, amelyre így várhatóan már a jövő héten sor kerül.

Cislák leváltásának, a parlamenti erőviszonyok alapján - vagyis amiatt, hogy Robert Fico baloldali kormánypártja az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) jelentős többséggel, 86 képviselői mandátummal rendelkezik a 150 fős pozsonyi törvényhozásban - nincs valós esélye. Bár ezzel nyilvánvalóan az ellenzéki pártok is tisztában vannak, a mostanihoz hasonló kezdeményezéseik gyakorisága miatt a parlament rendkívüli üléseinek összehívása mára a szlovák politikai "folklór" részévé vált.

A jelenlegi kormányzati időszakban az ellenzék már háromszor próbálta meg sikertelenül leváltani Robert Fico kormányfőt, s hasonló kezdeményezések célpontja volt már a parlamenti elnök és szinte az egész kabinet, némelyik tárcavezető már több alkalommal is. A legutóbbi ilyen esetre februárban került sor, amikor Pavol Pavlis gazdasági miniszter menesztését szorgalmazták, azelőtt pedig, decemberben, Ján Pociatek közlekedésügyi miniszter leváltására tettek kísérletet.

Forrás: MTI