Eszközértéke alapján Kína legnagyobb médiacége jön létre Sanghajban az állami vállalatok terén indult konszolidációnak is köszönhetően - adta hírül a Sanghaj Televízió szerdán.


A riport szerint a tucatnyi rádióállomásával és öttucatnyi televíziós csatornájával, valamint internetes multimédiás felületeivel az ország egyik legnagyobb regionális médiavállalata, a Shanghai Media Group (SMG) alá tartozó, a metropolis híres Gyöngytorony rádiós tornyát is működtető Oriental Pearl a szintén az SMG tulajdonát képező, a Microsofttal Kínában  Xboxot gyártó BesTV-vel olvad össze.

A két vállalat egyesülésével létrejövő cég 130 milliárd jüant (forint) ér majd, ez az első eset, hogy egy médiacég értéke meghaladja a 100 milliárdos határt. Az óriáscég a hagyományos televíziós közvetítés mellett internetes tévét, mobiltévét, videoszolgáltatást és teljes körű reklámszolgáltatást is nyújt, de a televíziós vásárlástól kezdve a filmkészítésen át a médiajogok képviseletéig nyúlik majd tevékenységi köre - sorolta a Sanghaj Televízió.

Az egyesülés híre már tavaly novemberben felmerült, miután Hszi Csin-ping elnök nyár végén úgy fogalmazott, hogy a kelet-ázsiai országban nem kicsi és gyenge, sokkal inkább hiteles, erős központi médiavállalatokra van szükség, amelyek megfelelnek az új idők trendjének. Ennek is tulajdonítható, hogy az egyesülésre az engedélyt alig fél év alatt kapta meg a cég - így a riport.

Sanghaj egyébként a nagy médiacégek egyik központjává vált az elmúlt években, két éve két hatalmas lapkiadó, a Jiefang Daily Group és a Wenhui Xinmin United Press összeolvadásával az immár féltucatnyi befolyásos napilapot kezelő Shanghai United Media Group jött létre.

Forrás: MTI