Alekszej Navalnij neves orosz ellenzékinek és fivérének, Oleg Navalnijnak ítélte oda idei évi díját az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja - közölte a newsru.com orosz hírportál kedden.


A szervezet központjának honlapján is megjelent tájékoztatás szerint a díjátadás szerda este hat órakor lesz Budapesten, a Duna Palotában. A rendezvényen csak az előre akkreditált meghívottak és újságírók vehetnek részt.

A Charta 97 című honlap ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy a Navalnij testvérek nem lehetnek ott a tekintélyes jogvédelmi elismerés átadásán, minthogy Alekszejt, az ismert ellenzéki politikust felfüggesztett, fivérét pedig letöltendő börtönbüntetésre ítélték tavaly decemberben az úgynevezett Yves Rocher-ügyben. Alekszej 2013-ban egy másik, többmilliós csalási ügyben (Kirovlesz) szintén felfüggesztett büntetést kapott, s ezért sem hagyhatja el Oroszországot, Oleg pedig már 3 és fél éves büntetését tölti.

A korrupcióellenes küzdelméről ismertté vált Alekszej Navalnijt Vlagyimir Putyin orosz államfő legkíméletlenebb ellenfelének tartják. 

Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának díját olyan személynek vagy személyeknek ítélik oda, akik a totalitarizmus ellen, a demokratikus eszmék, az alapvető emberi és szabadságjogok érvényesüléséért, a jogállamiságért küzdenek. Az elismeréssel a díjazottak harcát segítik, támogatják őket az üldöztetéssel szemben, és felhívják a nemzetközi közösség figyelmét ügyükre - írták a szervezet honlapján. 

A platform tagjai a demokratikus értékek és szabadságjogok oroszországi fenntartásáért folytatott harcukért és áldozatvállalásukért, személyes bátorságukért ítélték oda az idei díjat a Navalnij testvéreknek. Oleg Navalnijt politikai fogolynak tekintik.

Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformját 2011. október 14-én Prágában, a V4-csoport kormányfői találkozóján hozták létre. 18 ország (13 európai uniós) 48 állami és magánintézményét foglalja magában. Célja a szélsőséges eszmék, a türelmetlenség és az antidemokratikus mozgalmak elleni küzdelem.

A magyar Nemzeti Emlékezet Bizottsága tavaly óta tagja a platformnak.

Forrás: MTI