Az eddigi 1000 helyett évente 750 menekültet fogadna be Finnország - közölte kormányzati információkra hivatkozva a finn közszolgálati média.


A Yle kormányzati információkra hivatkozva azt írta, a Finnország által befogadott menekültek számának csökkentése lehetővé tenné, hogy az ország saját kvótájának megemelése nélkül tegyen eleget Brüsszel azon kérésének, hogy Helsinki más EU-országokból is átvegyen menedékkérőket. Így 2016-ban a skandináv ország által menedékjoggal felruházott személyek és a más EU-tagállamból átszállított menedékkérők száma ugyancsak ezret tenne ki.

A finn kormány valószínűleg ősszel hoz döntést a kvótacsökkentésről. A Finnországban egy évben befogadható menekültek maximális száma eredetileg is 750 volt, ezt a szíriai válság miatt emelték fel pár éve ezerre.

Brüsszel a következő két évben Olaszországban és Görögországban tartózkodó 800 menedékkérő átvételét várná el Finnországtól.

A kormányzat becslései szerint ez közel 1600 menekültet jelentene a következő két évben, ha Helsinki a jövőben is fenntartaná saját mostani kvótáját. Helsinki úgy becsüli, hogy a dél-európai országokból érkező menedékkérőknek mintegy 75 százaléka nyújtaná be kérelmét Finnországban.

Az európai közösség korábban arra szólította fel a tagállamokat, hogy vállaljanak nagyobb szolidaritást a Földközi-tengeri menekültválság sújtotta dél-európai országokkal.

Az Európai Bizottság javaslata szerint az elsősorban Olaszországba és Görögországba érkezett, mintegy 40 ezer menekültet arányosan kellene elosztani az EU területén. Ezen felül a Közel-Keleten működő menekülttáborokból további 20 ezer ember kerülne az európai közösség országaiba.

Finnország eredetileg elutasította a menekültek elszállásolását célzó, kötelező erejű európai kvótarendszert, s helyette az önkéntes alapú befogadást sürgette. Később Helsinki azt mondta, ha az EU-tagállamok többsége a kötelező kvótarendszer mellett foglal állást, nem ellenkezik.

Frank Johansson, az Amnesty International finnországi igazgatója szerint a finn kormány terve a "kreatív könyvelés cinikus formája", s ezzel Helsinki egyáltalán nem veszi ki a részét a világ legnagyobb menekültválságának enyhítésében.

Forrás: MTI