Talán nem okoz nagy meglepetést, hogy mindezt italozás közben sikerült elkövetnie.


Véletlenül agyonlőtte saját magát egy 49 éves floridai férfi, aki, bár egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a pisztolya üres, a fejéhez emelte a fegyvert, majd meghúzta a ravaszt – jelentette a helyi sajtó, a rendőrség beszámolójára hivatkozva. Charles Cooper egy barátnőjével italozott egy vidéki telken, amikor a baleset történt.

A rendőrség közlése szerint a férfi horgászni és sütögetni ment ki a floridai Mims közelében található telekre szombaton, és késő este, már több sör elfogyasztása után vette elő pisztolyát. Cooper kivette a tárat a fegyverből, majd hangosan kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy vajon a pisztoly csőre van-e töltve. Majd a fejéhez emelte a fegyvert, meghúzta a ravaszt, a pisztoly pedig elsült. A férfi holtan zuhant a tábortűz mellé.

A helyi rendőrséget vasárnap hajnalban értesítették az esetről. Bár Cooper holttestén boncolást végeznek, a nyomozók elmondása szerint minden bizonyíték arra mutat, hogy baleset történt.