Sokáig az árnyékban surrant, de végre nyíltan bejelentette, hogy elindul a jelöltségért George W. Bush testvére. Jöhet a Clinton-Bush párharc 2.0.


"Készen állok a vezetésre!" Ezzel a mondattal jelentette be végre hivatalosan is Jeb Bush, hogy ringbe száll a republikánus elnökjelöltségért. A korábbi floridai kormányzó egy videót tett közzé, ebben közölte indulási szándékát - írja a BBC.

George W. Bush 62 éves testvére üzenetében megígérte, hogy az ország legsebezhetőbb rétegeit is megvédi majd, valamint lebontja a társadalmi mobilitás gátjait. "Egy nagyszerű országot látok a legnagyszerűbb évszázada szélén és kész vagyok vezetni azt" - jelentette be.


Fura volt már eddig is, hogy még nem jelentette be az indulását, holott már dübörög az adománygyűjtése, aminek a célja 100 millió dollár (28 milliárd forint) összekalapozása.

Bush nemrég európai körúton járt, ahol hazaüzent: azt mondta, nem fog megváltozni senki kedvéért, ragaszkodik az elveihez, hiába különböznek mások elvei és véleményei. Egy republikánus jelölttől szokatlan módon egy másik videóban a nők, az etnikai kisebbségek és a fogyatékkal élők mellett is kiállt.


A republikánus oldalon eddig 11-en jelentették be indulási szándékukat. Bush legnagyobb ellenfelei a wisconsini Scott Walker és a floridai Marco Rubio lehetnek. A demokrata oldalon óriási meglepetés lenne, ha nem Hillary Clinton korábbi first lady és külügyminiszter futna be fő jelöltként, szóval 1992 után megint Clinton-Bush párbaj lehet a Fehér Házért.