Az 1956-os magyar forradalom idején, néhány napig szabadság virágzott a zsarnokság helyén - mondta az államfő hétfőn Új-Zélandon, Aucklandben, ahol a magyarság képviselőivel találkozott.
Áder János beszédét a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatta el az MTI-hez.

Az államfő utalt Alan Duff új-zélandi író egyik regényére, amelynek nemcsak a főhőse és a témája magyar - háttere az 1950-es évek Magyarországa, benne a forradalommal, s végül a meneküléssel Új-Zélandra -, hanem a címe is: Szabad. Áder János hangsúlyozta, hogy ez, az angol ajkú olvasóknak idegen szó megdobogtatja a magyarok szívét, "nemzetünk sorsának legszebb fejezeteit idézi fel".

A szabadság a legnagyobb dolog, amely nélkül minden más értékét veszti, 1956 erre szolgált bizonyságul - mondta a köztársasági elnök.

Kiemelte: hatvan éve a magyarok nem életkörülményeik javításáért vonultak az utcára, hanem emberi méltóságukért, a szabadságért. Azokban a napokban a nép megmutatta: nem vált azzá a megfélemlített tömeggé, amellyé a kommunista diktatúra próbálta átnevelni.

Diákok és munkások, parasztok és értelmiségiek, budapestiek és szerte az országban élők fegyvert fogtak a szovjet zsarnokság kényszerítő ereje ellen, harcoltak a nemzet függetlenségéért, szabadságáért.

"Nem számított szent forradalmuk és szabadságharcuk kimenetelének bizonytalansága, nem számított a világpolitika érdektelensége" - hangoztatta Áder János, hozzátéve: minden emlékező és a fennmaradt filmek, fényképek tanúsága szerint is az tükröződött az arcokon, hogy milyen nagy dolog a szabadság. Mert az olyan, mint a levegő, nem lehet nélküle élni - jegyezte meg.

Az államfő közölte: 1956-ban a magyarság végérvényesen a szabadság nemzetévé vált. A magyar forradalom a szabadság mércéjévé lett: "velünk és hozzánk lehet mérni, hogy ki mennyit hajlandó áldozni érte".

Október 23. "lélekemelő csodái" után november 4. gyásza következett - idézte fel Áder János. A harcokban ezrek estek el, további százakat küldött halálba a hatalmi gépezet "aljas bosszúja", több mint kétszázezer magyar pedig elhagyta az országot.

Ennek a szétszóratásnak azonban nem csupán fájdalma volt a köztársasági elnök szerint. Akik a forradalom következtében jöttek el, a forradalom hírnökeivé, majd "élő lelkiismeretévé" váltak. Már akkor is emlékeztek és emlékeztettek, amikor még nem állt rendelkezésre tengernyi könyv, történészi munka, csak "a szakirodalomnál is százszorta becsesebb és megindítóbb személyes élmények".

Miközben a Kádár-rendszer - Magyarországon és külföldön - mindent megtett azért, hogy kitörölje 1956 emlékét, a hazájukat kényszerből elhagyók tartották életben a forradalom szabadságeszméjét. Ők emlékeztek meg a forradalomról minden évben, távol az óhazától; ők figyelmeztették minden évfordulón "a könnyen felejtő politikusokat", hogy a magyarokban ébren kell tartani a reményt - mondta Áder János.

Úgy fogalmazott: hatvan évvel a történtek után Új-Zélandon is illő megköszönni mindazok hűségét, akik erre "az anyaországtól oly távoli pontra" magukkal hozták a "szabad" szót és a tapasztalatot, hogy milyen a megszenvedett szabadság. Jó látni, hogy ragaszkodásuknak vannak örökösei - fűzte hozzá.

Megjegyezte: 1956 decemberétől 1958 februárjáig több mint ezer magyar érkezett Új-Zélandra, közülük sokan igen hosszú és kalandos úton. A helyi vöröskereszt gyűjtést rendezett a magyarok megsegítésére, az első összeget az ország akkori miniszterelnöke fizette be - idézte fel az államfő.

"A magyarok pedig méltók voltak a bizalomra. Lelkükben magukkal hozták a szülőföldet, és otthonra találtak az új hazában. Tanultak, dolgoztak, a maguk módján gazdagították ezt a gyönyörű országot" - hangsúlyozta a magyar köztársasági elnök.

Áder János köszönetet mondott az új-zélandi magyaroknak minden, forradalmat támogató tettért, minden megőrzött emlékért, minden évfordulós megemlékezésért. Megköszönte az Új-Zélandra került forradalmárok bátorságát, elszántságát, példamutatását; valamint, hogy "segítettek nekünk, a mi generációnknak abban, hogy egy emberöltővel a forradalom után - Dutka Ákost idézve - emberek vagyunk, újra magyarok".

MTI