Nagyon hosszú szünet után, több mint tizennyolc év elteltével ismét fogadhatja Orbán Viktort egy hivatalban lévő amerikai elnök.
A magyar miniszterelnök ugyanis a Világgazdaságnak adott interjújában elárulta, hogy Donald Trump leendő elnök telefonon meghívta őt Washingtonba.

– Beszéltem telefonon az új amerikai elnökkel, így állíthatom, hogy a mi pozícióink sokat javult. Meghívott Washingtonba, mire elmondtam neki, hogy már régen nem jártam ott, hiszen fekete bárányként kezeltek. Nevetve annyit válaszolt, hogy őt is – mondta Orbán, aki szerint a gazdasági együttműködés eddig is jó volt, csak az ideológiák jelentettek akadályokat.
– Mindig is nagy rajongója voltam Magyarországnak – tolmácsolta Trump szavait Szijjártó Péter külügyminiszter, aki szerint Trump megköszönte Orbánnak az amerikai magyarok támogatását.
Orbánt nem sokkal első miniszterelnökké választása után, még 1998-ban fogadta Bill Clinton akkori amerikai elnök az irodájában. Nem sokkal később kieshetett a pikszisből, mert utána legfeljebb protokollfotókon mutatkozhatott az elnökökkel, akárhogy is küzdött a magyar diplomácia, nem tudtak kétoldalú találkozót összehozni Orbánnak. Orbán például 2001-ben elutazott Washingtonba, de George W. Bush helyett csak az alelnöke, Dick Cheney fogadta, a találkozójukra betoppant ugyan Bush is egy kézfogásra.
Orbán Viktor kormányzása közötti szocialista kormányfőket, Medgyessy Pétert és Gyurcsány Ferencet viszont szívesen látták Washingtonban. ­George Bush Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején még Budapestre is ellátogatott.
– A meghívásban sokat nyomhatott a latban, hogy Orbán első európai vezetőként állt ki Trump mellett az elnökválasztási kampányban – mondta Kiszelly Zoltán politológus, aki szerint Trump Orbán meghívásával Barack Obamával leköszönő elnökkel és Hillary Clintonnal szemben foglal állást. – Trump egy pragmatikus üzletember, aki félreteszi az ideológiát, így valószínűleg könnyen együtt tud majd működni Orbánnal – vélte az elemző.

Ezt mondta Orbán Tusványoson

„Én nem vagyok Donald Trumpnak a kampányembere, sose gondoltam volna, hogy fölvetődik majd a az a gondolat, hogy a lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára. De a helyzet mégis úgy áll: tett három javaslatot a terrorizmus megfékezésére, és aligha tudtam volna jobban megfogalmazni azt, hogy mire lenne szüksége Európának”.