Nem az egész városba nem érkezik meg a Jézuska, ennyire gyorsan azért nem megy Európa demográfiai és kulturális átalakulása, csak a Woolworth áruházlánchoz tartozó boltba.
Az amúgy nem túl nívós készlettel operáló kereskedelmi lánc helyi egységébe az év ritmusának megfelelően kiszállították a karácsonyi díszeket, édességeket, fényfüzéreket, ám azok meglepő módon kisvártatva le is kerültek a polcokról. Az üzlet egyik alkalmazottja a Bild című lap érdeklődő riporterének nem sokat köntörfalazott: „Mi muszlim üzlet vagyunk, nem akarunk karácsonyi cuccokat árulni.”
Az áruházlánc szóvivője már óvatosabbnak bizonyult, amikor a Junge Freiheitnek nyilatkozott: elhatárolódott az alkalmazottól, és azt hangsúlyozta, hogy „tisztán gazdasági döntésről van szó”, hiszen semmit sem hoz nekünk, ha eladhatatlan karácsonyfák porosodnak a boltban”. Márpedig elmondása szerint pontosan ez történt: észrevették, hogy a karácsonyi áruk nem fogynak.
És bár egyelőre a 430 négyzetméteres dortmundi üzlet az egyetlen, ahol ezt a fájdalmas üzleti döntést meg kellett hozniuk, a szóvivő nem zárta ki, hogy ez később máshol is bekövetkezhet – tisztán üzleti alapon, persze.
0 Megjegyzések