Megszólalt a pénisztámadás áldozata. Elmondta, mi volt az első gondolata...
Először mesélte el John Wayne Bobbit, mit érzett, miután felesége tőből lemetszette a péniszét.

A 49 éves férfi a REELZ dokumentumfilmjében idézte föl a szörnyű éjszaka emlékeit, amelyből az Inside Edition közölt részleteket.

Azon az éjjelen felesége, Lorena Bobbit azután, hogy a férfi bántalmazta és megcsalta, odalopózott alvó férjéhez, és egy késsel lenyisszantotta hímtagját. Aztán elmenekült úgy, hogy a kés és a pénisz még mindig a kezében volt.
Mikor John Wayne Bobbit a kórházba ért, ott azt mondták neki, hogy egyszerűen be fogják varrni a sebet,ha a rendőrség nem tud a nyomára lelni péniszének, erre sokkos állapotba került. Hiszen azt a felesége addigra menekülés közben elhajította egy füves területen. Bobbit nem sok reményt fűzött hozzá, hogy előkerül kedves testrésze, és eldöntötte: véget vet az életének. A helyi hatóságok azonban csodával határos módon mégis rábukkantak, és kilencórás műtéttel sikeresen vissza is varrták.

A férfi azóta pornófilmekben is szerepelt, nejét pedig felmentették, mert nem volt beszámítható állapotban, mikor elkövette tettét.

A sebek már – minden értelemben – begyógyultak, mert az a szörnyű éjszaka még 1993-ban történt.