Súlyos élelmiszerhiány és éhínség sújtja az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elfoglalt észak-iraki Moszul városát, amelyet jelenleg is ostromolnak az iraki kormányerők.
Aki csak tud, menekül onnan a közeli táborokba, ahonnan elképesztő felvétek készültek a menekültekről. Csontvázzá fogyott, a halál szélén álló csecsemőkkel és gyerekekkel találkoztak az oda látogató újságírók.
A képen látható két fiú édesanyja a BBC-nek nyilatkozott az UNICEF által létrehozott menekülttáborban, hogy az Iszlám Állam helyi vezetőinek könyörgött, hogy elhagyhassák a várost, hogy élelmiszert szerezhessenek a gyerekeknek, de nem engedték el őket. Csak akkor tudtak elmenni a városból, amikor a dzsihadisták kiszorultak a kerületükből.
Az egyik fiú mindössze két éves, a bátyja kilenc, de nem biztos, hogy fel tudnak épülni. A táborban biztonságban vannak, az ellátás viszont maga a katasztrófa: az anya beszámolója szerint négy napja érkeztek a táborba és még nem kaptak enni. Annyi ugyanis a menekült a harcok miatt, hogy egyszerűen nem bírják rendesen élelmezni őket.
Sokkoló videó! Csak erős idegzetűeknek!
0 Megjegyzések