A Bild és a Washington Post is úgy értesült, hogy a délelőtt leleplezett német hírszerzés kötelékében szolgáló szélsőséges iszlamista korábban meleg pornófilmekben is szerepelt.
Merényletet tervezett a kölni központ ellen

A német lapok szerda délelőtt számoltak be arról, hogy lelepleztek egy feltételezett szélsőséges iszlamistát, aki a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatalnál dolgozott. A jelentések szerint a letartóztatásba került spanyol származású gyanúsított elismerte, hogy robbanásos merényletet tervezett a nemzetbiztonsági szolgálat kölni központja ellen. Mint mondta, tettét Allah nevében kívánta végrehajtani. 

Az 51 éves német állampolgárságú férfi egyébként négygyermekes családapa, iszlamistának vélt emberekkel folytatott üzenetváltásokban árulta el szándékát a BfV informátorának.

A tettes kettős életet élt, a családja sem tudta, hogy felvette a muzulmán vallást. Az internetes csevegőszobákban radikális kijelentéseket tett, hivatali titkokat árult el, és társakat keresett a hitetlenek megbüntetését célzó merénylethez. Áprilisban vették fel a BfV-hez, a kiválasztás és kiképzés során még az iszlamista szubkultúra megfigyelésével foglalkozó részleg munkatársaként sem keltett feltűnést.

Pornográf anyagokat találtak a lakásán

A Bild és a Washington Post most azt írja, hogy a 2014-ben történt áttérése előtt a spanyol férfi szerepelt egy meleg pornófilmben. Ez akkor derült ki, amikor a német hatóságok átvizsgálták a férfi otthonát és több pornográf anyagot is találtak.

Bár ez az információ a nyomozás szempontjából nem releváns, mégis pillanatok alatt a német hírszerzés egyik legszürreálisabb történetéve teszi a most kirobbant botrányt. 

A Washington Postnak nyilatkozó egykori német hírszerző megdöbbentőnek tartja, hogy egy ilyen embert miként alkalmazott a BfV. Ő úgy tudja, a férfinak több személyisége is volt és mentális betegségben szenvedett.