A Közel-Keletről érkezett bevándorlók  egy ideig a két ország közötti senkiföldjén tartózkodtak. Leültek a szántóföldre,  de  később úgy döntöttek, hogy visszatérnek Szerbiába. A kordonokat újra felállították a szerb rendőrök.
Dulakodásra került sor a szerb-horvát határon, miután a migránsok megpróbálták áttörni a rendőrkordont, majd a zöldhatáron keresztül indultak el Horvátországba - közölte a horvát közszolgálati televízió hétfőn.

A mintegy 130 migráns még pénteken gyalog indult el Belgrádból a horvát határra, a főként férfiakból álló csoport tagjainak többsége Afganisztánból és Pakisztánból származik, ezért gazdasági bevándorlóknak minősülnek. 

A csoport vasárnap délelőtt érkezett meg Sidre, és körülbelül 200 méterre a kelet-szlavóniai Sid-Tovarnik határátkelőtől várták, hogy beengedjék őket Horvátországba. Az éjszakát a szabad ég alatt töltötték és elutasították, hogy befogadóállomásokra szállítsák őket. A migránsok kijelentették: addig ottmaradnak, amíg nem nyitják meg a határt előttük. Elmondásuk szerint Olaszországba és Franciaországba akarnak menni. 

Vlaho Orepic horvát belügyminiszter vasárnap délután kijelentette, hogy Horvátország megvédi határait az illegálisan érkező bevándorlókkal szemben, és nem engedi be a szerb határon várakozó migránsokat. 

Az elmúlt egy évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába az ellenőrizetlen migránsáradattal. Márciusban azonban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni.

MTI