Otthon akart szülni, elveszítette gyermekét. A vajúdás közben nem várt komplikációk léptek fel a kismamánál, akihez ugyan kihívták a mentőket, a kisbaba életét azonban már a kórházban sem tudták megmenteni.
A tragédiával végződött otthonszülésről a nőgyógyászati klinika igazgatója tájékoztatta a nyilvánosságot. Az újszülött osztály vezetője azt mondta, a babának esélye sem volt a túlélésre.

Mivel a kismama az otthonszülés mellett döntött, így a szülés folyamatát az orvosok nem ismerik. Azt feltételezik, a nő dúla segítségével szült, ugyanis pontosan tudta, hogy a baba egészségi állapotát mérő Apgar-teszt mutatója 2-es volt.

Az Apgar-tesztet a születést követő első-ötödik percben végzik az orvosok. A teszt során a csecsemők szívverését, légzését, izomtónusát, reflexingerlékenységét és bőrszínét figyelik, majd azokat külön-külön értékelik egy nullától kettőig terjedő számmal.

Az Apgar-értéket ezeket a számokat összeadva kapják meg. Ha a mutató 8-10 között van, a baba egészséges, 5-7 pont között oxigént és bőrmasszázst kap, míg 0-4 között intenzív terápiás ellátást igényel.
Az eset kapcsán a román Krónika egy dúla véleményét is kikérte, aki azt mondta, csak abban az esetben támogatja az otthoni szülést, ha az anya szakszerű segítséget kap, és mivel az otthonszülés az anya döntése, egyben az ő felelőssége is. Szerinte a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a magyarországival ellentétben Romániában semmilyen formában nem szabályozza a törvény ezt a szülési formát.

Ki az a dúla?

A dúla segítő asszonytársat jelent. Olyan, saját szülési tapasztalattal rendelkező nő, aki folyamatos fizikai, érzelmi és informatív segítséget nyújt az anyának a várandósság idején, a szülés alatt és után.