Magyarország kedden Varsóban három konkrét javaslatot tett az európai uniós bővítési folyamat felgyorsítására.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a V4 csoport külügyminisztereinek, valamint Federica Mogherininek, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének közös sajtóértekezletén beszélt a bővítésre tett javaslatról, miután a lengyel fővárosban megbeszélést folytattak hat nyugat-balkáni ország külügyminiszterével is.
A visegrádi négyeknek az eddigieknél is aktívabbaknak kell lenniük az Európai Unió bővítésének felgyorsításában”
— jelentette ki Szijjártó Péter az új kezdeményezéseket indokolva.

Az első javaslat az, hogy az EU még az idén nyisson meg három fejezetet Szerbiával a csatlakozási tárgyalásokon. A közbeszerzésről, az oktatásról és a kutatás-fejlesztésről kellene tárgyalni a V4-ek szerint. A második javaslat az, hogy Albánia esetében kezdődjenek meg a tárgyalások, amint arra az ország készen áll.
Fejezzék be a Macedóniával űzött csúf játékot, és vegyük rá Görögországot arra, hogy ne éljen vétójogával, ne blokkolja a macedón csatlakozási folyamat megkezdését”
— fogalmazott Szijjártó Péter a harmadik javaslatot illetően.

A külügyminiszter elmondta:

furcsa helyzet alakult ki Európában. A közép-európai országok az EU bővítéséért szállnak síkra, közben pedig Nyugat-Európában bővítési fáradság uralkodott el, és a kontinens második legerősebb gazdaságával rendelkező ország éppen elhagyni készül az EU-t.”

A visegrádi országok ezzel nem értenek egyet Junckerrel.
Nem a következő öt éven belül, hanem azonnal bővíteni kellene az EU-t”
— húzta alá Szijjártó.

A keddi varsói egyeztetésen a nyugat-balkáni országok (Albánia, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Macedónia, Montenegró és Koszovó), valamint Bulgária, Horvátország, Görögország, Románia, Szlovénia és Olaszország külügyminiszterei is részt vesznek. A találkozón a Nyugat-Balkán EU-integrációja és a migráció mellett az energiabiztonság, a hibrid fenyegetések, a terrorizmus és a szervezett bűnözés kérdése is szerepel.