Visszafoglalták a legnagyobb iraki keresztény kolostort, a Mar Behnámot, mely két évig állt az Iszlám Állam megszállása alatt.
Két évig fosztogatták a terrorszervezet harcosai a legnagyobb iraki keresztény kolostor, a Mar Behnám kincseit, de ennek most vége: a hét végén visszavették az Iszlám Államtól a Moszulhoz közeli kolostort, a Reuters munkatársa pedig a helyszínről számolt be arról, hogy mit látott a dúlás után — írja az MTI.

Az iraki keresztény közösség történelmének lapjai megszenesedett töredékekként hevertek a 4. században alapított kolostor padlóján, a dzsihadisták elégették a keresztény tanítással foglalkozó könyveket, levakarták a Jézus nyelvén (arámi) írott feliratokat, összetörték Szűz Mária és a kolostor védőszentjének szobrait. Eltávolították a kereszteket, megpróbálták eltüntetni a Behnámra vonatkozó utalásokat.

Behnám egy asszír uralkodó fia volt, aki a legenda szerint vezeklésül építtette a kolostort, mert megölte keresztény hitre áttért két gyermekét.

Alapvető céljuk a keresztény történelem és civilizáció elpusztítása volt a ninivei fennsíkon” — mondta a Reutersnek Duraid Elias, a kolostor visszafoglalásában segítő Babiloni Dandárok keresztény milícia parancsnoka.

A ninivei fennsík Moszultól északra és keletre terül el, etnikai és vallási közösségek tarka világa, melyek gyökerei Mezopotámia idejére nyúlnak vissza. A bibliai Ninive romjai Moszul területén találhatóak.

Az Iszlám Állam szunnita muszlim keményvonalasai 2014-ben foglalták el a területet, és célba vették a kisebbségek tagjait és vallási helyeit. Akkor a csoport ultimátumot intézett a keresztényekhez: fizessetek adót, térjetek át az iszlámra, vagy kard által fogtok meghalni.”

A legtöbben az autonóm kurd területre menekültek, köztük néhány tucat szerzetes, akik csak a ruháikat tudták magukkal vinni Mar Behnámból. A dzsihadisták Mar Behnámot egyfajta erkölcsrendészeti főhadiszállássá alakították át. Az intézmény kemény szabályokat érvényesített olyan dolgokkal szemben, mint a dohányzás, a szakáll leborotválása, nők esetében az arc felfedése nyilvános helyeken. Az egyik helyiséget orvosi rendelővé alakították át, a szerzetesek celláit pedig egyfajta börtönként használták. Az épületegyüttes egyik sarkában tányérantennákat gyűjtöttek össze, a parancsnok szerint ezeket a környék lakóitól kobozták el.

Falfirkák csúfítják a kolostor falait, köztük az Iszlám Állam mottója: megmaradás és terjeszkedés. Öt hét telt el az egykoron jelentős keresztény közösséggel rendelkező Moszul visszafoglalását célzó offenzíva megkezdése óta, a várost csaknem körbezárták, de a kormányerők csak kis helyen tudták megvetni a lábukat néhány keleti kerületben.

A harcokban városok és falvak pusztultak el, és a jelenleg állás szerint sajnos könnyen előfordulhat, hogy hosszú hónapokig, évekig tarthat még a lakosság szenvedése.