Brutális leszámolásban vesztette életét egy pedofil trombitás: áldozatai szülei halálra verték.
Marcelo Fabian Pecollót 2010-ben 30 év börtönbüntetésre ítélték, mert öt öt évnél fiatalabb gyereket molesztált. 2014-ben azonban már szabadlábra helyezték. A gyerekek szülei viszont ennek nem örültek, ezért úgy döntöttek, ők maguk szolgáltatnak igazságot
A 42 éves férfit a szülők üldözőbe vették az argentin Moronban.

“Az ott egy pedofil és erőszaktevő a templomban, és a zenekarban is játszik!” – kiabálták, miközben Pecollo megpróbált elbújni előlük. A szülők azonban elfogták a férfit, és ütni-verni kezdték. Az egyik apa a férfi trombitájával verte a pedofil fejét. A támadás október végén történt, de Pecollo csak a múlt héten halt meg a kórházban.

A vérben úszó testre az egyik pap talált rá, nem sokkal azután, hogy a szülők elmentek a helyszínről. A pap szerint a szülők nem igazságot szolgáltattak, hanem önkényesen bosszút álltak, és meggyilkoltak egy embert.