Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek egy rendhagyó televíziós vitában fejtette ki álláspontját az Európát sújtó migránsáradattal kapcsolatban. A magas rangú egyházi méltóság a The Trumpet beszámolója szerint egyre inkább úgy látja: hiba volt a Merkel-féle utat követni.
Schönborn még múlt hét pénteken ütköztette véleményét Michael Bünker, evangélikus püspökkel egy karácsony alkalmából rendezett televíziós vita során.
Az érsek szerint a “hihetetlen számú” bevándorló a “túltelítettség érzését” kelti az osztrák társadalomban. Szerinte az ország súlyos “aggodalmak közepette” él, amit a migrációval szemben kritikus Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) látványos erősödése is jól mutat.
“Persze, eleinte Angela Merkellel együtt én is azt mondtam: ‘megcsináljuk’. Ahogy több elismert ausztriai szakértő is ezt mondta. Aztán rádöbbentünk, hogy (a bevándorlásnak) van egy másik dimenziója is, és közös európai tervekre van szükség (…).”
Amikor a probléma megoldásáról kérdezték, Schönborn kifejtette: a krízist Európán kívül, Afrikában és a Közel-keleten kellene kezelni, mégpedig az ottani országok támogatásával, hogy a leendő bevándorlók útnak se induljanak, és békében élhessenek saját hazájukban.
“Nem fogadhatunk be minden menedékkérőt. Mindenek előtt arról kell gondoskodnunk, hogy visszatérhessenek hazájukba és újra ott élhessenek.”
Michael Bünker ebben egyetértett a katolikus érsekkel és hozzátette: a terrorizmus egyszerre okozója és következménye a migránsválságnak.
Az evangélikus püspök kifejtette:
“Mára határozottan kijelenthetjük: a bevándorlás terrorizmust hoz. Ugyanakkor azt is ki kell mondanunk: a terrorizmus (fokozott) bevándorláshoz vezet.”
Bünker szerint a migránshullámhoz az a fajta erőszak is hozzájárult, amit Európa az elmúlt években volt kénytelen megtapasztalni, és ami például hasonlóképpen sújtja a szíriai keresztényeket.
A két egyházi vezető szerint nélkülözhetetlen az egységes európai fellépés, ha a kontinens a jövőben ki szeretné védeni az ilyen jellegű fenyegetéseket, ami csak a problémák gyökerénél való kezelésével lehetséges.
Alfahír nyomán
0 Megjegyzések