Nem nevezhető konkrét csalásnak, ami történt, nevezzük inkább a szavazás durva befolyásolásának.
A baloldali kormány azért húzta fél évig a második fordulót, hogy minél több migránshátterű szavazót tudjanak elcitálni voksolni.
Ausztriában a zöldpárti-baloldali jelölt, Alexander Van der Bellen győzelmével véget ért az eddigi leghosszabb, 11 hónapig tartó államfői választási kampány.
A rekordhosszú kampányra azért került sor, mert nem kis botrányt okozva mind Ausztriában, mind az EU-ban a 2016. május 22-én megtartott államfőválasztási eredményeket az osztrák alkotmánybíróság megsemmisítette, ugyanis csaknem nyolcvanezer szavazat tisztaságát látták veszélyben, miközben a szabadságpárti Norbert Hoferrel szemben Van der Bellen mindössze harmincezer szavazattal kapott csak többet.
De az ősz sem telt el belpolitikai vihar nélkül, ugyanis a nyáron az október 2-ra kiírt választást szeptember 21-én Wolfgang Sobotka belügyminiszter kérésére a parlament december 4-re tolta ki. A hivatalos indok elképesztően banális volt: a levélszavazóknak szánt és már legyártott boríték nem ragad, így a levélben leadandó szavazatok érvénytelenek lehetnek. Kiderült, a borítékokhoz használt ragasztó nem osztrák volt, Németországból jött.
Persze sokkal valószínűbb az a magyarázat, hogy a muszlim bevándorlógyökerű szavazók nagy része csak szeptember elején tért vissza Ausztriába, és levélszavazói csatasorba állításukra kevésnek bizonyult a választásokig hátralévő három-négy hét.
A baloldal most nyert Van der Bellen által.
Az FPÖ pedig a 2018-as választásokat akarja megnyerni, amire mostani eredményei alapján esélyes is.
Forrás: gondola.hu
0 Megjegyzések