Oslótól 75 km-re van egy sziget, amelyen Bastøy börtöne kapott helyet. A rabok olyan jó körülmények közt élnek, hogy eszük ágában sincs megszökni, szabadulásuk után pedig alig esnek vissza. 
Nagyon furcsa börtön ez, mert sehol sem látunk se kerítést, se rácsokat: a rabok büdös cellák helyett tévével felszerelt, aranyos kis faházakban laknak, őrből összesen öt van, fegyverük nekik sincs, a rabok telefonálhatnak, dolgozhatnak, nyelvet, szakmát tanulhatnak. Az udvaron van templom, sportpálya, bolt, istálló, biciklijavító üzem, kert, komposztáló, lovaglópálya, teniszpálya, szauna, mozi, könyvtár és rendelő is. A rabok dolgoznak, de fizetésért, a munkaidő után pedig azt csinálnak, amit akarnak.
A norvégok szerint az egész kulcsa a bizalom, a tolerancia és a kölcsönösség. Mielőtt hülyéknek tekintenénk a hatóságokat, eláruljuk, hogy miközben a más börtönökből szabaduló emberek hetven százaléka visszaesik, a Bastøy-nál csak az egykori rabok 18 százaléka követ el újabb bűncselekményt. Szóval úgy látszik, a bizalom működik.

A szökésnek azért sincs értelme, mert ebben a börtönben a rabok minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy szabadulásuk után visszailleszkedjenek a társadalomba, és normális életet éljenek. Nem teszik őket egyenlővé bűnükkel, nem szidják, alázzák őket, arra koncentrálnak, milyen értékeik, képességeik vannak, amiket jó célra használhatnának.
A rabok jól értik, hogy segíteni akarnak nekik, és ezt viszonozzák is: eddig csak egyvalaki, egy nemi erőszakkal és drogügyekkel elítélt férfi szökött meg a szigetről – szörfdeszkán, egy játék lapáttal. Nem volt a szigeten még sem gyilkosság, sem öngyilkosság. Az Index stábja annak idején egy magyar elítéltet is talált a szigeten, Norbi drogcsempészet miatt ült, ezidő alatt angolul és norvégül tanult, meg a rabok blues-zenekarában gitározott.