Móka, kacagás, ajándék és jókedv helyett a sebészeten kötött ki az a 11 éves kisfiú, akit a Mikulás lovai eltapostak. A baleset a szlovák település községi hivatala előtt történt, ahol összegyűlt a község apraja-nagyja. A karácsonyfa kivilágítását követően tűzijátékot lőttek el, ekkor tört ki a káosz.
A 11 éves Lukáš nagy izgalommal várta a Mikulás érkezését a szlovákiai Čadcai járásban található Fenyvesszoros nevű községben. A helyi önkormányzat az eseményre tűzijátékot is szervezett, azzal ugyanakkor senki sem számolt, hogy a lovak megriadnak a durrogtatástól.

A lovak két másik ember mellett Lukášt is megtaposták, aki súlyosan megsérült a balesetben. Egyik bordája a lépét olyannyira megsértette, hogy azt az orvosoknak el kellett távolítaniuk. A kisfiúnak azóta is óriási fájdalmai vannak, a balesetből ugyanakkor semmire sem emlékszik.

A Mikulás-ünnepség szervezője azt állítja, nem rendeltek lovakat az eseményre. Az állatok tulajdonosa nem akart válaszolni arra a kérdésre, a lovak mit kerestek a helyszínen.

A rendőrség általános veszélyeztetés vádjával ismeretlen személy ellen indított eljárást. A község biztonsági kamerái felvételeket készítettek, ezeket a rendőrség már vizsgálja. A 11 éves kisfiún kívül súlyosabban megsérült még egy 13 éves lány és egy 60 éves nő is.