Robbanás történt az Eni olasz energiaipari cég egyik észak-olaszországi finomítójában - közölték csütörtökön a hatóságok, hozzátéve, hogy a balesetben nem sérült meg senki, a helyieket viszont arra kérték, hogy további intézkedésig ne menjenek ki az utcára.
Helyi médiajelentések, köztük a La Stampa és az Il Giorno című olasz napilapok tájékoztatása szerint a Milánótól nagyjából 60 kilométerre délre lévő Sannazzaro de' Burgondiban lévő üzem lángra kapott a robbanást követően. A közösségi médiában közzétett fényképeken látni lehet a finomítóból gomolygó sűrű fekete füstfelhőt.
Az önkormányzat szerint a történtek pillanatnyilag nem jelentenek veszélyt a helyi lakosságra, de arra kértek mindenkit, hogy maradjon otthon vagy keressen menedéket a legközelebbi zárt helyen. A tűzoltóság már a helyszínre vonult, továbbá értesítették a történtekről a polgári védelmet, valamint az egészségügyi és biztonsági hatóságokat is.
Az Eni egyelőre nem kommentálta a balesetet, de közölte, hogy rövidesen kiad egy sajtóközleményt.
Az Il Giorno emlékeztetett rá, hogy öt hónnappal ezelőtt ugyanebben az olajfinomítóban már történt egy robbanás, amely miatt az Eni egyik dolgozója égési sérüléseket szenvedett.
0 Megjegyzések