Szerdán véget ért, esseni kongresszusán menekültügyi szigorításokról hozott határozatot a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU).
Az elnökség javaslatára ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadott határozatban szerepel, hogy a CDU céljai közé emeli a kitoloncolási őrizetbe vétel lehetőségének bővítését és időtartamának meghosszabbítását, és az elutasított menedékkérők juttatásainak csökkentését. Hangsúlyozták: a társadalmi béke és a befogadott menekültek érdekében mindent meg kell tenni a védelemre nem szoruló menedékkérők távozásáért, az illegális migráció megállításáért, az uniós külső határ védelméért és azért is, hogy a menekülteknek lehetőleg a hazájuk közelében segítsen a nemzetközi közösség.
Az Orientáció nehéz időkben című határozatban fontos célként jelölték meg újabb menekültügyi megállapodások kidolgozását – az EU-Törökország megállapodás mintájára – afrikai országokkal. A dokumentum szerint a kontinensen a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) együttműködve befogadó központokat kell kiépíteni, amelyekbe vissza lehet szállítani a Földközi-tengerből kimentett embereket. Kiemelték: “nem szabad hagyni, hogy az embercsempészek döntsék el, ki juthat be Európába”.
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke pártjának esseni kongresszusán 2016. december 6-án.
Az elnökség határozati javaslatát ismertető szerdai beszédében Peter Tauber főtitkár kiemelte, hogy “a multikulti megbukott”, Németországban mindenkinek igazodnia kell a közös értékrendhez és jogrendhez. Ennek jegyében a párt állást foglalt amellett, hogy minden jogi lehetőséget ki kell meríteni a test egészét takaró muzulmán női öltözékek – például a burka – viselésének és a fiatalkorúak házasodásának tiltásáért, és nem szabad eltűrni, hogy bárki is a német jog fölé helyezzen “becsületkódexet, törzsi, vagy családi szabályokat vagy a saríát”, a muzulmán jogrendet.
A kongresszus a küldöttek javaslatára is elfogadott egy sor indítványt. Az egyik határozatban a CDU elítélte a júliusi törökországi puccskísérlet után történt jogsértéseket és az ankarai vezetést felszólította a menekültügyi megállapodás betartására.
A pártot 2000 óta vezető politikust kilencedik alkalommal választották meg elnöknek, rendre egyedüli jelöltként, a legjobb eredményt 2012-ben érte el, amikor a szavazatok 97,9 százalékát szerezte meg, a leggyengébben pedig 2004-ben szerepelt, amikor a küldöttek 88,4 százaléka támogatta. Keddi pártelnöki beszámolójában azt hangoztatta, hogy pártjának Németország újraegyesítése óta a legkeményebb választási kampányban kell helytállnia 2017 őszén, úgy kell majd küzdenie a baloldal győzelme ellen, hogy folyamatosan támadják jobbról.
0 Megjegyzések