A múlt héten nyitották meg a szabadkai befogadóközpontban azt az étkezősátrat, ahol az ingyenélő hordák télen melegben fogyaszthatják el a reggelit, az ebédet és a vacsorát. (Miközben sok helyi hajléktalan az utcákon fagyoskodva igyekszik feltalálni magát.)
A sátrat a Szerbiai Vöröskereszt állította fel, az ételosztást pedig a német ASB és Help humanitárius szervezetek támogatják – a helyi rászorulókat pedig gyakorlatilag senki (talán ismétlem önmagam, de nem tudom megállni – a szerk.)

Mielőtt tálalnának a bevándorlóknak, először jól befűtenek nekik (de sajnos csak a szó szoros értelmében), majd jöhet a többfogásos menüebéd. Ez szerdán bableves volt pulykakolbásszal, kenyérrel, káposztasalátával, desszertnek pedig almát is kaptak a potenciális terroristák.

A „szerencsétlen menekültek” között azonban sok a finnyás, aki legyűri éhségét, és felébred benne a büszke senkiházi. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy nem tetszik nekik az ebéd, mint mondták, például azért, mert a kenyér nem meleg és nem friss! Elégedetlenségüknek pedig oly módon adnak hangot, hogy az ételt egyszerűen a szemeteskukába dobják.

Szerbia ezeket a semmirekellőket védelmezi, háttérbe szorítva saját polgárait, akik közül (sajnos) rengetegen nagyon is örülnének a tegnapi kenyérnek, a bablevesről nem is beszélve.

Forrás: delhir.info