Az amerikai külügyminisztérium rövid közleményt adott ki a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt Magyarországon tíz év fegyházra ítélt szír férfi ügyében. A közleményben, amelyet a hamarosan távozó Obama-kormány helyettes külügyi szóvivője, Mark Toner írt alá, aggodalmukat fejezik ki Ahmed H. elítélése miatt. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál.
A Szegedi Törvényszék múlt szerdán, első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott határátlépés és “állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény” bűntettében mondta ki bűnösnek a szír férfit.
Az amerikai külügyi közlemény megjegyzi, hogy Ahmed H. részt vett 2015 szeptemberében a magyar-szerb határnál lévő Röszke közelében a rendőrség és a menedéket kérők összecsapásában, amit szélesebb értelemben véve terrorizmusnak minősítettek.
Sürgetik a magyar kormányt, hogy független civil társadalmi csoportok bevonásával átlátható vizsgálatot folytasson a Röszkénél történtek ügyében és vizsgálja meg még egyszer Ahmed H. és a hozzá hasonlóan elítéltek ügyét.
“Továbbra is szoros figyelemmel kísérjük majd” az ügyet – olvasható a közleményben, amelyben teljes névvel szerepel a szír férfi.
A közleményre válaszul Deutsch Tamás azt írta a Facebookon: ha a szír férfi Amerikában tizedannyit tett volna, mint Röszkén, “akkor az amerikai rendőrök már rég szitává lőtték volna emberijogilag.” Azt is írta: “szeretettel ajánlom az USA külügyminisztériuma figyelmébe, hogy a magyar büntető törvénykönyv nem telefon, nem beszélünk bele!”
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke pedig azt írta az Origónak:
“Felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál.Furcsa, hogy a világot a hatalmi ágak szétválasztásáról rendszeresen kioktató amerikai külügy most arra szólít fel egy kormányt, hogy avatkozzon be a bíróság dolgába.Lehet, hogy mindez az Egyesült Államokban lehetséges, de Magyarországon nem az. Sőt, Magyarországon nem is az úgynevezett civil szervezetek, hanem igenis a bíróság dönt azoknak a sorsáról, akik bűncselekményt követtek el, és ez így is marad, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának ez tetszik vagy sem. Megtámadni a magyar határt, több órán keresztül támadást vezényelni a határt védő magyar rendőrök ellen súlyos bűncselekmény, amiért súlyos büntetés jár. Egy dolgot azonban megígérhetünk: Magyarország soha nem fogja számon kérni az amerikai bíróságokon az amerikai rendőröket megtámadó terroristák elítélését.”
0 Megjegyzések