Meglepő karácsonyi üzenetet fogalmazott meg december 19-én Károly herceg a Szent Jakab palotában.
A brit trónörökös szerint karácsonykor általában Jézusról emlékezünk, de most inkább Mohamedről kellene elmélkednünk.
A walesi herceg karácsonyi üzenetében a vallási kisebbségek elnyomása érdekében akart szót emelni. “A vallásszabadság kérdése sok esetben élet-halál kérdés a hívők számára” – fogalmazott.
“Általában karácsonykor Jézus Krisztus születésére gondolunk. Úgy vélem, most ebben az évben emlékezzünk meg arról, hogyan menekült a szent család az erőszakos üldöztetés elől.”
Majd így folytatta: “arról is emlékezzünk meg, hogy Mohamed próféta, hogyan kényszerült elmenekülni Mekkából Medinába, ahol a saját szabadságát és a követői dicséretét kereste.”
A muszlim világ amúgy Ramadánkor szinte egy teljes hónapig erről emlékezik, de az nyílván nem elég. Kell hozzá a karácsony is, ami a keresztény kultúrünnepek közül az egyik legjelentősebb. Azt meg még meg sem merjük említeni, hogy a világ megváltójának születését hogyan lehet egy szintre emelni egy erőszakos vallás tömeggyilkos és pedofil megalapítójával.
Persze Károly hercegnek ez nem volt elég.
“Akármilyen vallás útját követjük, a végcél ugyanaz – a másik ember tisztelete és értékelése, elfogadva az élethez való jogát, hogy békésen viszonozza az Istentől kapott szeretetét” – fogalmazott.
Csak remélni tudjuk, hogy ezt a karácsonyi üzenetet nem olvasták a szíriai, egyiptomi, iraki és a jazidi keresztények, akiket Mohamed és Allah nevében tömegével üldöznek és végeznek ki.
Breitbart Budapest nyomán
0 Megjegyzések