Állítólag titkos találkozót szerveztek az Iszlám Állam vezetői, hogy megtalálják Abu Bakra l-Baghdadi utódját.
Sajtóinformációk szerint a vezető dzsihadisták Irakban egy találkozón vettek részt, hogy megvitassák a terrorszervezet elhunyt vezetőjének utódlását.

Az Emberi Jogok Szíriai Felügyeletére (SOFHR) hivatkozva a The Sun azt írja,

„A Jaysh al-Sham és az al-Rakka tartományok vezetőit arra kérték, hogy vegyenek részt a Muszlimok Kalifátusának vezetőjének kiválasztási folyamatában.”

Az egyelőre nem világos, hogy az Iszlám Állam miért keres új vezetőt Baghdadi helyett, de feltételezések szerint a terrorvezér a moszuli ostrom során megölték. Mások szerint még életben van, viszont életveszélyes állapotban ápolják.

A SOFHR korábban több prominens vezető iszlamistának a haláláról is elsőként tudósított, ilyen volt a csecsen Abu Omar, a tunéziai Abu Hija és az iraki Abu Oszama. Már novemberben is olvashattunk olyan jelentéseket, amelyek Bagdhadi helyettesítéséről szóltak, ám pontos részleteket akkor sem tudtunk meg.