A szíriai kormányerők és szövetségeseik szerda reggelre teljesen visszafoglalták a felkelőktől Aleppó óvárosát – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet, amely kiterjedt aktivistahálózattal rendelkezik a közel-keleti országban. Aleppó területének nagyjából a fele 2012 óta volt az iszlamista lázadók megszállása alatt.
A szír hadsereg a város visszafoglalásának utolsó fázisaként kedden elkezdett benyomulni az óvárosba.

Az óváros elfoglalását közvetlenül megelőző hadműveletben a szír hadsereg erői kedden elfoglalták az észak-szíriai nagyváros stratégiailag fontos as-Saar negyedét, majd pedig a város nemzetközi repülőteréhez vezető főutat is.

A lázadó iszlamista erők mostanra elveszítették a korábban kezükön lévő aleppói területek kétharmadát.

Az Aleppó keleti területének már csak egy kis részét ellenőrzésük alatt tartó lázadók a kedd esti hírek szerint néhány képviselőjüket Törökországba küldték, arra kérve a török hatóságokat, hogy a szíriai hadsereggel arról tárgyaljanak, hogy a fegyveres ellenzék számára biztonságos folyosókat szavatoljon, amelyeken keresztül elhagyhatnák a várost.

A végső támadást közvetlenül megelőző diplomáciai lépésként Oroszország és Kína december 5-én, hétfőn megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatát, amely hétnapos tűzszünetet hirdetett volna a szíriai Aleppóban.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán elhibázottnak nevezte Aleppó ügyének az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztését. Moszkva érvelése szerint a fegyvernyugvás csak arra nyújtott volna lehetőséget a lázadóknak, hogy rendezzék soraikat.

Akkor ezennel visszamehetnek a migránsok? Nem valószínű, hiszen harconli sem maradtak ott, nemhogy újjáépítsék a várost. Pedig szinte mindenki szülőhelyeként emlegette, akkor kötelességük lenne legalább így megköszönni, hogy visszavették az iszlamistáktól. Békés térségnek még ugyan nem nyilvánították ki, de velószínűleg erre hamarosan sor kerül. Akkor már nem háborús menekültekről beszélünk: vagy térjenek vissza, vagy kezdjenek el dolgozni!