Az orosz elnök több időt akar szentelni hobbijának, így előfordulhat az is, hogy felhagy a politizálással.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egy cseljabinszki gyár látogatása közben elmondta, hogy arról álmodozik: abbahagyja politikai karrierjét és nyugdíjba vonulása után utazgatni fog.

Váratlanul jött a bejelentés vagy fogalmazzunk inkább úgy, elszólás, mivel mindenki úgy számol, 2018-ban ismét megpályázza a hat évre szóló elnöki pozíciót. A 64 éves politikus elmondása szerint azt sajnálja leginkább, hogy alig van ideje a magánéletével foglalkozni.

Arról álmodozom, hogy legyen időm arra, hogy utazzak, a természetet járjam és történelmi emlékeket látogassak meg” – mondta az elnök, aki szerint annak ellenére, hogy munkája miatt rengeteget utazik, a hivatalos túrás során nincs ideje megismerni a meglátogatott városokat.

Az útjaim arról szólnak, hogy leszállok a reptéren, elmegyünk pár helyre, ahol tárgyalunk, majd visszamegyünk a reptérre” – fogalmazott a politikus.

Az orosz elnöknek a házassága is tönkrement a politikai pályája miatt, pár évvel ezelőtt, viharos körülmények közt vált el feleségétől. Mostanában azt lehet hallani, hogy a 33 éves olimpiai bajnok tornásszal, Alina Kabajevával van együtt Putyin.