Oroszország kész fegyverekkel, repülőgépekkel, tengeralattjárókkal ellátni a Fülöp-szigeteket – jelentette be az orosz nagykövet.
Amerika helyett Kína és Oroszország lesz az új barát

Rodrigo Duterte elnöksége alatt az ország komoly és éles külpolitika fordulatot vett: a Fülöp-szigetek mindeddig Washington szoros szövetségese volt, az Egyesült Államok öt katonai támaszpontot is üzemeltetet a Fülöp-szigeteken és 1951 óta kétoldalú védelmi szerződés köti össze Washingtont és Manilát. Korábban már beszámoltunk arról, hogyan kapott az USA csattanós pofont Dutertétől, amikor kiderült: a Fülöp-szigetek kihátrál a Kína-ellenes szövetségből. Később azt is bejelentette: két éven belül meg akar szabadulni az összes amerikai katonától.

A héten két orosz hadihajó érkezett egy hivatalos látogatás keretében Manilába – a két ország között ez az első hivatalos haditengerészeti kapcsolatfelvétel a Reuters tudósítása szerint. Anatolijevics Kovajev nagykövet az egyik hajó fedélzetén tartott sajtótájékoztatót. Arról beszélt: nem arról van szó, hogy választani kellene a szövetségesek között, ez valójában csak diverzifikáció: megtartani a régi szövetségeseket és közben újakat szerezni. Oroszország pedig készen áll arra, hogy megbízható és közeli barátja legyen a Fülöp-szigeteknek – mondta.

Jó ötlet fegyvert vinni oda, ahol az utcán gyilkolnak?

Egy amerikai szenátor alig egy hónapja vetette fel egy 26 ezer darabos fegyverüzlet felfüggesztését, miután a Duterte által a kábítószer ellen indított háború égisze alatt gyakorlatilag ellenőrizetlenül és büntetlenül bárkit meg lehet gyilkolni a Fülöp-szigeteken. Oroszország most könnyű fegyvereket, repülőket, helikoptereket, tengeralattjárókat és “számos más fegyvert” ajánl a vérszomjas elnöknek, aki saját bevallása szerint maga is gyilkolt korábban vélelmezett bűnözőket. Oroszország kifinomult fegyvereket ígér, nem használtakat.

A katonai együttműködés részleteiről egyelőre nem árult el többet, de – egyértelműen az Egyesült Államokra utalva – azt mondta, a régi szövetségeseknek nincs oka az aggodalomra.