A csatolt fényképen a gyilkos felemelt mutatóujjal látható, amely az iszlám tavhid hitét jelzi – mely szerint ’csak egyetlen isten létezik’, Allah | Tavaly azt mondta az FBI –nak, hogy kényszerítették, hogy harcoljon az ISIS mellett | Legalább öt ember halt meg és sokan megsérültek a lövöldözésben - a Jihadwatch nyomán.
Úgy tűnik, hogy ő valóban pszichiátriai betegségben szenved – viszont az elit propaganda médiája megpróbálja úgy beállítani az ügyet, mintha nem is lenne szó semmi másról, mint hogy egy embernek mentális problémái voltak és hirtelen bekattant.
Úgy tűnik, hogy ő valóban pszichiátriai betegségben szenved – viszont az elit propaganda médiája megpróbálja úgy beállítani az ügyet, mintha nem is lenne szó semmi másról, mint hogy egy embernek mentális problémái voltak és hirtelen bekattant.
Azonban nincs értelme mereven ragaszkodni ahhoz, hogy a mentális betegség kizárná a dzsihádot mint indítékot. Ahogy Hugh Fitzgerald már sokszor megjegyezte: az iszlám vonzza a pszichológiai gondokkal küzdőket, mivel igazolást és célt is ad a bennük lévő dühnek és vérszomjnak.
Lehet, hogy soha nem tudjuk meg, hogy az elkövető valóban dzsihadista-e, mivel annyian próbálják meg mindenáron eltitkolni a tényeket. Azonban jó okunk van azt gondolni, hogy ebben az esetben volt szerepe a dzsihádnak.
De vajon miért nem figyelte meg az FBI, ha egyszer korábban már elmondta nekik, hogy ISIS-harcos? Talán ők is azt gondolták, hogy őrült, vagy csak nem erőltették annyira az ilyen ügyek kivizsgálását amikor Obama éppen nagy buzgón lebecsülte az ISIS fenyegetését. De az is lehet, hogy egyszerűen túl sok olyan fiatalember szaladgál, mint Esteban Santiago. És folyamatosan jön be még több…
A Fort Lauderdale Repülőtéren történt lövöldözés gyanúsítottja, Esteban Santiago-Ruiz azt mondta FBI-nak, hogy kényszerítették, hogy harcoljon az ISIS mellett – Mirror, 2017 január 6.
Esteban Santiago-Ruiz-t azzal gyanúsítják, hogy lelőtt öt embert a reptéri poggyászkiadó területén pénteken.
A 26 éves férfi korábban Irakban harcolt és az FBI számon tartotta a CBS News szerint.
A férfi még tavaly novemberben besétált az FBI irodába Anchorage-ban és azt mondta az ügynököknek, hogy őt arra kényszerítették, hogy harcoljon az ISIS mellett.
Nagynénje, Maria Ruiz Rivera szerint Santiago-Ruiz öt évvel ezelőtt kórházba került mentális problémák miatt, az Irakban letöltött katonai szolgálata után. „Elvesztette az eszét.” – mondta a nő.
A lövöldözés helyi idő szerint 13:00 előtt kezdődött.
Megérkezve a poggyászkiadó területére, Santiago-Ruiz felvette a csomagját, majd bement a WC-be, hogy elővegye a lőfegyverét. Amikor előjött és tüzet nyitott, kék Star Wars póló volt rajta.
Santiago-Ruiz a hadsereg tartalékos állományában van.
A rendőrség nem nyilatkozik a mészárlás lehetséges indítékairól.
0 Megjegyzések